Fraternity-Testvériség, 1961 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1961-02-01 / 2. szám
8 TESTVÉRISÉG pihennek azok, akik elfáradtak és megterheltettek. Magyar hitből és magyar áldozatból épült itt minden. Mi is ismerjük Krisztust s O vezette az első pionér atyákat s alapítókat, akik megépítették itt ezt a magyar falut. Akik itt jártak, szeretetben jártak s azoknak voltak a lélektestvérei, akik széttépték a rabszolgák láncait. Akik kivezették a gyermeket a lelket ölő gyárak torkából. Ezt nem lehet letagadni, kimagyarázni és elhallgatni. Ezért hisz- szük is mi annyi mással, hogy a királyi áldozatok népe nem halt ki mi közülünk. Az idők és emberek nem lettek roszabbak. Jobb helyzetben vannak testvéreink, mint voltak 40 évvel ezelőtt. Még van jövő a jótevők számára. “A SZERETET SOHA El, NEM FOGY.” Még haladást várunk ezen a téren az amerikai magyarságtól. Ne mondja senki, hogy barbár a magyar, smucig a magyar, halott a magyar. Mutassuk meg, hogy még élünk. Sztigmás kezeink még tudnak dolgozni. Még megtudjuk szántani a magyar ugart. A RÉGI OTTHONUNK MEG VÉNÜLT. Idejét multa. Ez az öreg épület már múzeumnak sem nagyon való. Azért kell uj házat építeni időseink számára, mert egyre nagyobb a szükség rá, egyre többen akarják az utolsó nagy zarándoklatot megtenni és befejezni Ligonierban. Nagy a szükség, mert a Lélek érzékenyebb, mint az énekes madár. Nagy a szükség, mert örök a parancs: “A Lelket meg ne oltsátok.” VANNAK 80 ÉVES ÖREGEINK, akik csak úgy kedvtelésből beállanak a hófúvásba, hogy utat seperjenek kis templomunk felé. Arra felé, ahol vasárnapról-vasárnapra zeng a zsoltár: “Utas vagyok e világban.” Ahol beletorkollik minden kicsiny emberi ut annak a nagy személyiségnek vonzókörébe, Aki ezt mondta magáról: “Én vagyok az Ut, az Igazság és az Élet.” Még ezen az éven belül fel kell építeni az idősek otthonának uj szárnyát. Különben befújja a hó a múlt nagy áldozatainak útját. Különben elvész a nyom, ami ide vezetett annyi megfáradt vándort a megbékélés hegyére. Nem elég az igaz keresztyén életre, hogy becsületesek vagyunk, nem bántunk soha senkit. Aki igaz hitből él, az igaz hittel áldoz. A jövőnk ott dől el, hogy tudunk-é áldozatot hozni ismételten e drága otthonért. Mindig először másokért, azután magunkért. Ha tudunk áldozni hitünknek cselédjeiért, jövőt építünk azoknak, akik közé talán nemsokára besoroz minket is a nagy Szenvedő, Aki megtalálja minden időben s minden nemzedékben azt, aki elveszett.
