Fraternity-Testvériség, 1961 (39. évfolyam, 1-12. szám)

1961-11-01 / 11. szám

TESTVÉRISÉG

13

hadfi volt ez a paripa. Már a lovak élethatárának a végén. Osszebarátkozott az egyik igás kancánkkal. Megszerették egymást. Aztán amig a jegyző velünk volt, olyanok voltak egymással, mint romlatlan tiszta szerelmesek. Pihenők alatt nyerítve szaladtak egymás felé. Nagy otromba pofájuk kacagott az örömtől. Ha találkozhattak felhúzták furcsa ráncos ajkukat s megcsókolták egymást. Sárga kapafoguk kilátszott, amikor elvarázsolva egymásra röhögtek s olyanok voltak, mint a szamárnak varázsolt királyfi a mesében. A kancának feltörte a hám a mórját (nyakát). Mikor eljött az este s a lovakat a hámból kifogtuk, az öreg paripa minden alkalommal megkurálta a sebet. Végig nyalta s végig csókolta, kezelte amig begyógyult. Ha kint legeltek a tábor körül s megszaladtak a hegyoldalon, felhányták otromba farukat, mintha cigánykereket akarnának vetni jókedvükben. Istenem milyen édes tiszta szeretet volt a két állat között. Marosludason katonák táboroztak. A jegyző beállott közéjük. A paripáját beosztották a tüzérekhez ágyús lónak.

Bátyám és én elvittük az öreg kancát búcsúzni szerelmétől. Megható volt az elvállásuk. Szinte könnyezett a két állat. Azonban szemükben a hála s emlékezés fényei égtek. Tekintetük arról beszélt, hogy azért a pár hétért érdemes volt élni. Most már jöhet az iga, az ágyú, a lómészárszék, a halál . . .

Amikor az öreg elvégezte a sok lámentálását és a sóhaj to- zást, valamit elmondtam neki ebből a történetből. Figyelmesen hallgatta s megértette. Mondta, hogy neki is volt valakije. Egy Tündérkéje. Már kint aluszik rég a temetőben, de azért emlékében fényesen, kényesen, mint egv szép páva elparádézik sokszor

előtte.

Mikor elváltunk, már este volt. A testvér megemelte a kalapját, rá mosolygott a haldokló napra s elindult vissza a falunkba, a Bethlen Otthonba s nem fel a hegyre az égbe tűnt vándor után.

Tágonier, Pa.

CSIA KÁLMÁN