Fraternity-Testvériség, 1961 (39. évfolyam, 1-12. szám)

1961-10-01 / 10. szám

TESTVÉRISÉG

3

Va-go-nok-é, mint mondta.

Dermesztő ez, de tény.

így mondta ő, a “jó öreg Jóska”,

és kuncogott, amint a szót tagolta.

Szeretnéd megtudni, ők hogyan dolgoznak, halál-vonatjuk mily pontosan robog nokol felé e gyilkos szindikátusoknak? Számukra csak formula a dolog:

Rohand le és tereld egy nyájba őket egytől egyig a ronda zendülőket.

Ne bánd ha ifjú, vén, sovány, kövér! Repedjen bőre, törjön csontja,

Ungvár közel és addig csak elér a kancsukázott ember-csorda.

És onnan a vonat tovább döcög,

vagon vagon után a megbélyegzett néppel,

mellüknek szegzett szuronyok között.

Az ajtók zárva, sem viz, sem kenyér, leülni nincs ott egy tenyérnyi tér, de a vonat zörög irgalmatlan’ tovább s nem látja meg többé az otthonát, az, kit cipelnek benn rabszolgaságra s mint barmokat legyilkolásra.

Lassan-lassan halad az áradat s amint viszik az élve holtakat, kik kin jókban egymást lehányják, van aki megronditja a ruháját, van ki megörül és vízért sikolt.

Csendes csak az, ki néma vagy halott és préselten egy bűz-sarokban állva amint vonatjuk ér az állomásra s ajtó nyit ódik valahára: dögként esik a föld porába.

Mondjam tovább?! Vagy ennyi már elég ismerni a kommunistáknak módszerét, mely egy törvényt ismer veszélyt ha lát? Az öklöt, puskatust s a kancsukát s kalapácsával a fejed beverni, sarlójával a nyakadat leszelni. —