Fraternity-Testvériség, 1960 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1960-03-01 / 3. szám
cs. f r r AZ ISTEN HÁTA MÖGÖTT Én mindig, mindig árnyékban éltem, s egy kicsit az Isten háta mögött, nagyon árván és nagyon szegényen. Távoli tájak távoli fénye hívott és sohsem mehettem felé gondolnom kellett mindig a pénzre. Így menekültem a könyveimhez: a holt papír és az eleven betű türelemre és békére intett. És eltűntek a nagy akarások, megölte bennem valami őket — már nem vágyom, nézem a világot, nagyon messziről s nagyon csendesen. Fénye, zaja idegen lett régen, s egyre közelebb jön a Végtelen. K TC SE UI K MÁRIA MISKOLC ELŐRETÖRT Nálunk még meg sem kezdődött jóformán, Magyarországon már jelentik is az 1960. évi népszámlálás eredményét. Ezek szerint az ország népessége még nem érte el a 10 milliót, mindössze 9,978,000. Ebből 5,161,000 a nő, vagyis 344 ezerrel több mint a férfi lakosság. A háborús és forradalmi veszteségek, továbbá a szibériai deportálások itt mutatkoznak a férfi lakosság arányszámának csökkenésében. Budapestnek sem sikerült még a kétmilliós városok közé emelkednie, jelenlegi lélek- száma ugyanis 1,807,000. A megyék között legnépesebb Pest megye 742 ezer lélekszámmal, legkisebb Nógrád megye 236 ezerrel. Legfeltűnőbb a változás a vidéki városoknál, ahol Miskolc tört előre s lett az ország legnépesebb vidéki városa 144 ezer lakosával. A sorban utána Debrecen következik 129 ezerrel s aztán Pécs 115 ezerrel, mig Szeged a 100 ezret sem érte el. Miskolcnak nagy előretörése részint iparának kiszélesítése, részint a környező falvak hozzá csatolásának következménye. Ez vonatkozik Pécsre is.