Fraternity-Testvériség, 1960 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1960-10-01 / 10. szám
6 TESTVÉRISÉG mek koromban. I)c nem kisebb áhítattal álltam, mint serdülő leány, az Ur asztala előtt sem. Ez előtt esküdtek Lorántffy Zsuzsanna és Rákóczi György örök hűséget egymásnak . . . Erről a Szent Asztalról éltek az Úrvacsorával mielőtt elindultak a legszentebb, a leghűségesebb házaséletbe . . . vonult át gondolatomon mig álltam az Ur asztala előtt. S ki tudja, talán éppen azon a kőkockán álltam, amelyen Lorántffy Zsuzsánna állt, amikor elsuttogta 15 éves szerelmes szívvel: “Isten engem úgy segéljen.” Mi hozta felszínre ezt a régóta őrzött kedves emlékemet? Egy hazai hir, mely arról szól, hogy a szerencsi ősi templomot renoválják. Megviselte és erősen megrongálta az idő, a közel 700 esztendő, de méginkább a két háború. S az azt követő nincstelenség. Nem kért engem a nevezett templom, illetve egyház lelkipásztora gyűjtésre. Nem is gondolja talán, hogy ez a hazai újság hir eljutott a messze Amerikába és a még messzebb Hawaiiba. És én mégis arra gondolok: Milyen szép és áldásos lenne, Istennek is tetsző cselekedet lenne, ha az én magyar testvéreim segítenék ennek a történelmi emlékű templomnak hithü gyülekezetét szeretet-adományaikkal. Hogy a nagy munkát és a nagy költséget igénylő renoválást kisebb gonddal valósíthatnák meg. Különösen jó alkalom a “Lorántffy Zsuzsánna Nőegylet”-eknck nemes lelküségükct megmutatni Lorántffy Zsuzsánna emlékével szemben. Es azzal a templommal szemben, amelyben ő Rákóczi György fejedelem hitvese lett. Vajha magukévá tennék fényes példaképül: “Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.” Az esetleges adományokat egy 7 centes Air Mail borítékban lehetne címemre küldeni: L. M. SZABÓ, 255 KUUPUA ST., KAILUA, OAHU, HAWAII. A küldeményeket levélileg nyugtáznám ; a végösszeget hirlapilag. S annak idején pedig a szerencsi egyház lelkipásztorának és egyháztanácsának hivatalos levelével is, ahová az adakozók névsorával küldeném az adományokat. A jó kedvű adakozót szereti az Isten! A SZABADSÁG: HŰSÉG ÖNMAGUNKHOZ A szabadság átfogó éhség az iránt, ami még nem vagyunk. És ezt az éhséget az határozza meg, ami vagyunk, mert az egyik a másikban csírázik. A szabadság. A szabadság ösztöne tehát nem más, mint hűség önmagunkhoz. Szabad eszerint az, aki kezében tartja a lehetőséget, életútjának irányát minden lépésnél meghatározni, és az, aki oly társadalomban él, mely nem akadályozza meg ennek a lehetőségnek a megvalósítását.
