Fraternity-Testvériség, 1960 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1960-06-01 / 6. szám
16 TESTVÉRISÉG azt a zászlót, melyet a Fejedelem bontott ki először a Beszkideken, Esze Tamás maroknyi, elszánt, rongyos, éhes kis serege előtt. Fújja a szél, fújja, hazafelé fújja ezt a lobogót. Vigye előre a hit, mely nem ismer lehetetlent — a tudat, hogy Magyarok vagyunk és Tőlünk még mindig csak megfutottak Heister vasasai, Windischgraetz vértesei és Konyev tankjai. CUM DEO PRO PATRIA ET LIBERTATE! — Istennel a hazáért és a szabadságért!” JUHÁSZ GYULA: SZABÓ DEZSŐRŐL Juhász Gyula Szabó Dezsőről irt tanulmánya "Holmi" cimü kötetében jelent meg. Budapest; Géniusz kiadás, e. n. 115-121. old. Szabó Dezsőt az embert, előbb ismertem meg, mint az irót. Váradon, a régi és örökké emlékezetes Váradon hozott vele is össze a magyar sors. Akkor ő még nem irt, csak gondolkodott és harcolt egymagában és leginkább önmaga ellen . . . Én akkor találkoztam vele, akkor láttam először hatalmas szőke sörényét, gyermeteg kék szemeit és hallgattam, egy pohár tej mellett, kirohanásait az akkori irodalom divatosai ellen. Ő, hóna alatt egy csomó francia lirikussal és fejében az egész világliteraturával, igen vonzó és egyben nyugtalanitó jelenség volt. Az oroszlán, aki egyelőre csak mutogatja körmeit. Azután elhelyezték, ide-oda dobálták a mindenkori kultuszkormányok. És Szabó Dezső fejlődött és nőtt, hitt és kiábrándult, verekedett és csalódott tovább, magányban élt és világokat járt be, mint az uj magyar irodalom Ahasvérusa. Végül a Nyugatban és a Huszadik Században felbukkantak Írásai és az a néhány magyar olvasó, aki iró és értő is egyben, azonnal megérezte, hogy itt valaki kopogtat, akinek nemcsak stílusa van, de mondanivalója is. Szabó Dezső beérkezett — néhányunk számára, akiknek az Írás, vér és velő, egyetlen lehetséges formája és tartalma életünknek. Magam megrendült lélekkel olvastam néhány csodálatosan igaz és erős vallomását. Ekkor volt Szabó Dezső egészen és egyedül a miénk, az élet értelmét és lényegét keresőké. A megalázottaké és szenvedőké . . . A Rókus-kórház kis szobájában, vérző mellel, a nő mellett, aki szeretett, olvastam legtisztább emberi megnyilatkozását. Együtt olvastuk, együtt szerettük . . . Testvérünk lett egyszerre és örökre a végtelen emberi jóságban, fájdalomban, kitárt karunk az örök szépség felé, feldobogott szivünk a határtalan boldogság után, zengő és zokogó ajkunk a Csodálatos Élet dicséretében . . . Szabó Dezső emberi és Írói pályája sokszor kell hogy eszünkbe juttassa a forró, szerelmes gyűlölet nagy éjszakai prófétálóját (Adyt), akinek sörénye és romantikája egyaránt hasonlatos hozzá. Ha nálunk az irodalomban nem lenne politika, akkor Szabó Dezsőt már régen minden irány és minden párt maga fölé emelte volna és őszintén örülne, hogy ez a robusztus egyéniség a magyarságé.