Fraternity-Testvériség, 1960 (38. évfolyam, 1-12. szám)

1960-06-01 / 6. szám

14

TESTVÉRISÉG

pénze nincs . . . csak nem . . . Amint körülnéz egy barátságos arcú nénike mosolyog vissza reá . . . hirtelen mintha az édesanyját látná benne . . . tétován megáll, majd lassan indul kifelé.

Egy segéd hirtelen az ajtóban megállítja . . . nem ő nem vásárolt semmit . . . mit, hogy ez a csomag az övé, de hiszen . . . nagynehezen megérti, hogy a néni, ez a kedves arcú, aki elment, vásárolta az élelmiszert az ő számára.

Valamit szeretne mondani, valami köszönés félét és nem várva választ, kirohan az üzletből. Az első pádról lesöpri a havat, amit útjában talál és zokogva bontja ki a csomagot.

Narancsot, sonkát és kenyeret talál benne. Nem is tudja, hogy melyiket és milyen gyorsan egye, hogy éhségét csillapítsa le vagy megizlelje a rég nem látott narancs nedűjét.

Még ezen az éjszakán beáll a regisztrálók utcán várakozó hosszú sorába.

Vékony télikabátját át meg átjárja a szél. Reggel 5 óra felé be is jut az épületbe, ahonnan aztán elhelyezik az egyik helyi táborba. Valószinü azonban, hogy a kapott narancsok és élelmiszer nélkül nem lett volna ereje már erre sem.

Most, hogy három év távlatából gondol vissza erre, hálás szívvel köszöni meg a kapott jókat és Isten áldását kéri azokra, akik akkor és azóta is meg tudják látni az emberi nyomorúságot és segítséget nyújtanak.

New York, N. Y. BOGÁTFALVI K. E.

NÉMETH LÁSZLÓ: "VÉDŐBESZÉD SZABÓ DEZSŐ MELLETT"

Németh László, a kiváló esszéista és drámairó, aki a mai Magyarországon, az irodalom és szellemi élet magasabb minőségét képviseli, e “Védőbeszédét” “A Minőség Forradalma” cimü müve V-VI. kötetében közölte (210-215. old.). Újabban “Műhelyben” c. tanulmányában elismerte, hogy a legmélyebb indítást Szabó Dezsőtől kapta.

“Szabó Dezső hatása, ha a hatást lélekszámmal mérjük, nagyobb volt, mint Adyé. A félirodalmi olvasók kezébe Ady is Szabó Dezsőn át szivárgott le. A magyar irodalom Ajasa ő. Nagy nevelő és tanulmányíró tehetség. Tisztelni kell elhibázott lépéseiben is a tiszta szándékot, a magára zúdított veszélyekre nem hederitő elhivatás-érzést . . .

Aki kalandornak tartja őt, olvassa el a Nyugatban a kommunizmus kitörésekor megjelent cikkét: “Az egész emberért”. Érezni kell, hogy itt nem a meggyőződés alkalmazkodott az időhöz, hanem az idők korbácsoltak tragikus vég felé egy nagy meggyőződést. Ember volt s frázisai és beteges hangulatai sem forgatták ki nagyságából.”