Fraternity-Testvériség, 1959 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1959-12-01 / 12. szám

4

TESTVÉRISÉG

máról-liolnapra munkanélkülivé tették. Feleségestül, családostól mehetett amerre látott s kezdhette a “megbélyegzett” műnk útkeresők keserves barangolásait. Öngyilkosságának elkövetésekor, az előbb évi $17,000-os fizetéssel dotált, képzett s nagy családu diplomata valami egészen jelentéktelen állásocskát töltött be a CARE néven ismert szeretet-csomagküldö vállalatnál.

Eltemetését a dán kormány vállalta. Itt Amerikában hamvasztották el s a porait tartalmazó urnát nyomban átszállították Dániába, ahová felesége s gyermekei is átkisérték. Sírjánál ott volt amerikai magyarságunk s a szabadságharc menekültjeinek képviselete s elmondotta a fájdalomnak és részvétnek azokat a szavait, amelyek kifejezői lehetnek jninden igaz magyar mélységes bánatának a nagy veszteség fölött, amely testvértelen fajtánkat, rokontalan népünket meggyőződéséhez haláláig kitartó őszinte barátunk POVL BANG-JENSEN halálával érte.

Emléke élő marad! Sir ja pedig zarándokhelye lesz a nagy világba szétszóródott magyarságunknak.

BORSHY K. GYÖRGY

ADALÉK NÉHAI BANG-JENSEN JELLEMÉHEZ

Abban a szerencsében volt részem, hogy a mi, ma már néhai derék barátunkkal három Ízben is találkozhattam. Először a Co-ordinated Hungarian Relief-nek a new-yorki Waldorf Astoriában tartott hatalmas arányú ünnepségén, ahol csillogó szemekkel gyönyörködött úgy a művészi számokban, mint a vérpezsdítő magyar zenében. — Másodszor a Teller-Brown tiszteletére rendezett banketten, ahol Révész Kálmán, a William Penn Fraternális Egyesület elnökének családja és Kállay Miklós volt magyar miniszterelnök és neje társaságában egy asztalnál ültünk a Jensen házaspárral. Legutóbb, és bizony utoljára, a Philharmonia Hungarica-nak a szabadságharc emléknapján New Yorkban tartott koncertjén, ahol véletlenül szomszédos ülésre kerültünk. Amikor ismételten megköszöntem neki kemény gerincű állásfoglalását az ismert szabadságharcos ügyben, szerényen elhárítva magától a köszönetét ezt mondotta: “Nem gondolja, hogy én csak azt tettem, amit hasonló helyzetben minden becsületes magyar tett volna?!” Mit válaszolhattam volna erre? — Melegen megszorítottam a kezét. —- (B. K. Gy.)