Fraternity-Testvériség, 1959 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1959-08-01 / 8. szám

14 TESTVÉRISÉG csoportok gyűlésein. Varga Lajos aggmenházi felügyelő a magunk templomi szolgálatának az ellátása mellett nyolc gyülekezetben fungált. Jól esik jelentenem, hogy Otthonunk ügyét népünk min­denütt megértéssel fogadja és szeretettel karolja fel. NAPTÁR Az igazgató feladatai közé tartozik a Bethlen Naptár szer­kesztése és szétküldése. Ezt a naptárt a történelmi Magyarország határán kivüli reformátusság évkönyvévé kell kifejlesztenünk. Az 1958,-i számban a Lajtán inneni magyar reformátusság helyzet­képét adtuk, az 1959-ben pedig a világszemle mellett a régi Magyar- ország területén levő, illetve alakult református egyházak 1945 és 1958 közötti történetét. Egyben Dr. Betfia Lászlóval megrajzol­tattuk az amerikai magyar reformátusság egyházi térképét és ezt mellékletként adtuk. A naptár 1958-ban 3500, 1959-ben 4000 pél­dányban jelent meg 368 oldalon. Az anyag és munkabér drágu­lására tekintettel az eladási árat $1.50-ben kellett megállapítani. A kiadvány, amiben angol nyelvű rész is van, általában kedvező fogadtatásra talált. A jövőt illetőleg, népünk tényleges nyelvi helyzetét figyelembe véve, két külön kiadást kell eszközölnünk. A magyar mellett an­golul is ki kell adnunk, mert népünk angolul beszélő részét csak igy érhetjük el. Az elgondolást az azzal már ismerős lelkipász­toraink jónak tartják. A két külön kiadványban az anyag a szedést illetőleg nem lesz több, mint a mostani egyben, viszont a példányszámot fel tudjuk emelni 5000-re (3000-3500 magyar, 2000-1500 angol). LEVÉLTÁR — MUZEUM Otthonunknak levéltára és múzeuma is van, aminek alapjait még néhai Dr. Kalassay Sándor rakta le. Az idők folyamán elég sok anyag gyűlt össze, de mert annak alapos rendezésére sor soha nem került, az anyag egy része vagy elkallódott, vagy elpusztult. Egyetemes szempontból nagyon fontos volna, hogy ez a levéltár és muzeum fejlesztessék s hogy a népünk, egyházaink, közületeink életére vonatkozó tárgyi adatok (levelek, nyomtatványok, jegyző- és pénztárkönyvek, naplók, urasztali térítők, szentedények, fény­képek, rajzok, hanglemezek, szalagok, filmek, egyleti zászlók, egyen­ruhák, jelvények stb.) megmentessenek. A meglevő anyaghoz a magam gyűjteményét hozzáadva s kiszállásaimon, amikor lehet, újabb anyagot szerezve, a gyűjteményt végre rendeztük s lassan

Next

/
Thumbnails
Contents