Fraternity-Testvériség, 1959 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1959-05-01 / 5. szám

TESTVÉRISÉG 7 módozataink behirdetését, az elmúlt évben is két egyházi lapunkban, 23 heti és napi lapban, négy egyházi és nyolc világi rádió-órán s mintegy 40 egyházi értesítőben és jubileumi emlékkönyvben eszkö­zöltük. IgV, a saját ügyünk propagálása mellett, a magyar egy­házi és világi sajtó és rádió-szolgálat segítésére, tekintélyes összeget áldoztunk. Szervezési területünkön és szervezői karunkban, a múlt ősszel leközölt, részletes beszámolóm óta nagyobb változás nem történt. Szervezési területünk 18 államban, keleti és nyugati területre osztva, hat kerületből, 11 körzetből és három alkörzetből áll. Ezekben a kerületekben és körzetekben — New York, N. Y., New Brunswick, N. J., Bethlehem, Pa., Cleveland, O., Detroit, Mich, és Chicagóban, Illinois -— összesen hat körzeti irodánk működik és naponként áll tagságunk és az érdeklődők szolgálatára. Két szervezési felügyelőnk, hat kerületi és tiz körzeti szervezőnk pedig, akiknek nevei és állo­máshelyei hivatalos lapunk belső fedéllapján találhatók, az ország minden részében, mindenkor készséggel állnak rendelkezésére ügy­feleinknek és a biztosításaink iránt érdeklődő testvéreinknek. Szervezői karunk tagjai, egy kivételével, a múlt évi recessiós akadályok dacára is eleget tettek vállalt kötelezetségeiknek. Szor­galmasan dolgoztak, az Egyesület jó nevére vigyáztak, jó munkát végeztek. Munkájukkal szemben való elismerésünknek és méltány­lásunknak helye van ebben a jelentésben is. Az osztályok és osztály-kezelők munkájának ellenőrzése, az elmúlt évben is rendes mederben és az alapszabály értelmében foly­tatódott. Amikor azt jelenthettem, hogy szervezői karunk eleget tett szervezési kötelezetségének, helyi munkatársaink, az osztály­kezelők végzett munkája' ellen sem emelhetek komolyabb kifogást. Nekik is küzdeniük kellett a gazdasági helyzet nehézségeivel, bár voltak köztük olyanok is, akik nem sok lelkesedéssel küzdöttek. Az ilyeneknek meg kell szívlelniük Egyesületünk és a saját ér­dekeiket, és meg kell érteniök, hogy vagy végzik rendesen, lelki- ismeretesen és eredményesen a tagdijak rendszeres bekollektálását, a tagmegtartás fontos szolgálatát és a százalékos uj tagszerzés, illetve osztály-gyarapítás alapszabályban előirt munkáját, vagy kezelői beosztásukat fel kell adniok, hogy helyüket uj és a mai ■követelményeknek megfelelő erőkkel tölthessük be. Belső és külső munkatársaink között végig meg volt a kívá­natos testvéri jóakarat és kooperáció, ami fejlődésünket a jövő­ben is biztosíthatja. A hit és testvérszeretet két munkása, az EGYHÁZ és az EGYESÜLET harmonikus együttmunkálkodását,

Next

/
Thumbnails
Contents