Fraternity-Testvériség, 1959 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1959-04-01 / 4. szám
pfjQ ; I )ERŰS PERCEK ^WV\AA A7\A/\AAAAAAAAAAA AAÄ7XÄ AÄÄÄ AÄÄ A A A BUCSATELEPI DIRECTORIUM Derék magyar népünk mindig tisztelte a tekintélyt. Túlságosan nem honorálta — a legkisebb fizetésemelést csak nagy raffinériával lehetett a képviselőtestületben kierőszakolni, pénzbe került. De mindig elismeréssel, tisztelettel adózott annak az elöljárónak, amelyik azt kiérdemelte. Horváth Feri barátom mesélte el, hogy Balatonfürden volt főorvos akkor, amikor kitört a nagy “szabadság”, jött a kommunizmus. Nehéz volt a polgárembert az uj rendhez hozzászoktatni. Nehezen vette be a gyomra, hogy őt, akit gazduramnak, nemzetes uramnak neveztek, ezután minden cseléd, minden semmi ti en ember elvtársnak titulálhatja. Még nehezebben szokta meg, hogy igy aposztrofálja azokat, akiknek eddig nagyságos ur, vagy méltóságos ur volt a titulája. Már csak elvtársnak nevezte őket — hiába, parancs parancs — viszont a régi tiszteletadást is dokumentálni kívánta — ez okon Horváth Feri barátomat “méltóságos főelv- társ urnák” szólította az egész direktórium. ★ ★ ★ Megkövetelte az uj rend, hogy az ügyek intézésére direktóriumokat kell alakítani. Felolvasta a községnek a főjegyző a kiadott rendeletet — azt is megmagyarázta, hogy annak a rendeletnek eleget kell tenni. Bizonyosan magyarázott a főjegyző a rendelethez egyebeket is — sosem derült ki csak következményeiben, hogy miket. A község eleget tett a rendeletnek, megválasztotta a direktóriumot. ★ ★ ★ Kis község Bucsatelep, Karcagtól mindössze 11 kilométerre. Abból 8 kilométer kőut — de a maradék három kilométeres ut ingoványos, vizes réten visz át, Istenkisértés volt azon a járáskelés, minélfogva olyan messze volt Bucsatelep Karcagtól, mint Makó Jeruzsálemtől. Kiesett az minden nagyvilági forgalomból. * * * Mindez még az első kommunizmus alatt történt. Annak hamarosan vége lett, már régen az oláhok fosztogatták az országot —*■ amikor egy szép napon beállít hivatalomba a bucsatelepi régi magisztrátus főbíró uram vezetése alatt; fogadom őket nagy szívességgel, pohárka pálinkával, már ahogy illik, kérdem: — Mi jóban járnak, főbíró uram? Valami baj van? Jó szóért, tanácsért jöttek? — Mind a kettőir, uram — feleli a főbíró — mer most mán igazán nem tuggyuk mihez tartani magunkat. Ugyan mongya meg a naccságos polgármester ur, maffenét csinájjunk evvel a dilektóriommal? — Hát maguknál még az van? — Az gerázdálkodik. — Hát rúgják ki őket. — Kicsit bajos — válaszolt főbíró uram fejvakarva — mán hogy a dilektérium tagjai miatt . . . — Kik azok, kérdem? — Hát a főjegyző ur, a báró ur főintézője, meg a főtisztelendő esperes-plébános ur . . . DR. SZÁNTHÓ JÓZSEF
