Fraternity-Testvériség, 1959 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1959-04-01 / 4. szám

TESTVÉRISÉG

7

DR. KARDOS T. BÉLA:

SZABÓ DEZSŐ MÜVEINEK ÉRTÉKELÉSE

Szabó Dezsőnek évente csak néhány hétre vagy hónapra lett volna szabad feljönnie Budapestre és látni a legújabb változásokat. Egyébként ha nem is weimari magaslatban, de valami magyar Jasznája Poljánán kellett volna élnie és alkotnia. Mert tehetsége és organikus nagy műveltsége közel hozta Szabó Dezsőt Goethe és Tolsztoj zsenijéhez. De nem tudta magát kitépni a mindennapi élet polipkarjaiból. Nem tudott Jókaihoz, Dickenshez, Bal- zachoz, Zolához hasonlóan elég gyakran megszökni íróasztalához, eltávolodni, föléje kerekedni, elillanni a pillanatnyi izgalmaktól az örökkévaló szépségek műhelyébe. Amikor ezt megtette, néhány olyan remekművet alkotott, amelyek a magyar és a világirodalom gyöngyei lesznek. De amikor a zavaros napi politika hínárja húzta lefelé, csak olyan kisebb elbeszélések keletkeztek, amelyek Turganyev, Csehov vagy Maupassant, tehát másodrangu Írók közelébe hozták.

Megjósolom azonban, hogy a fenti, második csoportba tartozó politikai regényei és elbeszélései idővel ki fognak tisztulni. Évről- évre jobban kikopik belőlük a politikai aktualitás és akkor előtérbe lép majd igazi művészi szépségük. Mikor már senki sem fogja kutatni, hogy a Segítségben melyik szerkesztő Milotay és melyik iró Herczeg Ferenc? Farkas Miklós vájjon azonos-e Ady- val vagy csak róla mintázta? Akkor fog felemelkedni e müvekből az igazi szépség Vénusza. Akkor az olvasók lelkében “kinyiinak majd a fehér lótuszok. Mesemadarak arany-szárnnyal verik meg a tajtékos vizet és a láplélek ösztönös mélységei felett fehér lótuszok tündökölve hajbókolnak majd a nyári Hold előtt” hogy újból Adyt idézzük.

De élete utolsó szakaszában Szabó Dezső még egyszer fel- emelkedett a legnagyobb irodalmi csúcsok magaslatába. Ez akkor volt, mikor a második világháború kitörtével végleg minden aktuális politikával szakitott, minden tábor felé elkülönítette magát, miután a közelgő totalitárius rendszerek előfutárait a legélesebben eltaszitotta magától. Ekkor visszavonult könyvtára fellegvárába és már emlitett Önéletrajzát irta. Eltávolodott a rikoltó, bombás mindennapokból napsütötte gyermekkorába, a letűnt Erdély és millenáris idők immár mithosszá lett világába, ifjúságának he- roizmusába. És ime a világirodalom újabb remekműve született meg, amely társa Szent Ágoston és Rousseau Vallomásainak, Goethe “Valóság és Költészet” c. önéletrajzának, Dickens, Copper- fieldjének, vagy Tolsztoj és Gorkij önéletrajzainak. Sajnos csak