Fraternity-Testvériség, 1958 (36. évfolyam, 1-11. szám)

1958-06-01 / 6. szám

16

TESTVÉRISÉG

des szereteteddel. “Még köd gomolyg a messze tereken, csak egy lépést mutass s elég nekem.”

S ha utam végére félelemmel néznék, szóljon hozzám a Te szavad: “Elég neked az én kegyelmem.” Add, hogy Jézusom kebelén nyugodhassak el s azon ébredhessek. Alázatos kérésem is legyen a Te dicsőítésed, hiszen Hozzád fordulva hatalmas nagyságodat és végtelen kegyelmedet ismerem el bizakodó gyermeki szívvel. Krisztus nevében hallgasd meg könyörgésemet. Amen.

SZÉCSKAY GYÖRGY 1880-1958

Magyar iró, költő és újságíró volt, akinek valóságos “szentség” volt a nyelv, amelyen irt. Ebben nem volt hajlandó nagyobb mestert elismerni saját magánál. Még a legnagyobbaknál is talált ezernyi hibát, amit egyenesen bűnnek tartott. Szentül hitte, hogy a nyelv megállóit Aranynál és Petőfinél, s akik utánuk jöttek, azok legfeljebb uj gondolatokat hozhatnak (talán!), de uj költői nyelvet nem. Mert a régit bolygatni nem szabad. így aztán nem sok barátja volt épen pályatársai között. Amerikai magyar népünk azonban szerette ezt a különös magyar egyéniséget, mert magának érezte abból a század eleji világból, amikor ő is átjött az Óperencián.

Állandó és szörnyű honvágy kínozta ezt a jogásznak indult, de az újságírásba szeretett s 24 éves korában idevándorolt nyughatatlan embert, aki — úgy tudjuk — sohasem látogatta meg szülőföldjét, de mindhaláláig dédelgette emlékeit a “megszépítő messzeségében. Megpróbáltatásain és szenvedésein keresztül is szép életet élt le itt. Korán nősült s az özvegyül hagyott Dobos Amáliában pontosan egyéniségéhez kiegészítő élettársat talált. Családi életét hét gyermekkel, négy leány s három fiúval áldotta meg az Ur s közülök kilenc unokája is gyászolja, az amerikai első nemzedékbeli magyarság ezrein kívül.

Aligha volt olyan amerikai magyar lap, ahol Írásai meg ne jelentek volna. Több kötete is jelent meg (Idegen világban; A holt ország; Vándor dalok; Harmadik könyv; Őszi tarlózás, cimüek), amelyek érdekes és értékes dokumentumai a régebbi magyar bevándorlók életének s forrásai lehetnek annak az “érzés-kutatás”-nak, amivel valamikor talán majd foglalkozni fog valaki. Halálával kétségtelenül egy rendkívül színes egyéniség tűnt el Magyar-Amerikából s ismét szegényebbek lettünk valaki olyannal, aki mindvégig megtartotta töretlen magyarságát s hitét abban a nagy ünnepben, amelyet mindig várt s amely a mi hitünk szerint is fel fog virradni egyszer. Gyászolóinak fájdalmában osztozunk. Legyen áldott emlékezete.