Fraternity-Testvériség, 1958 (36. évfolyam, 1-11. szám)
1958-05-01 / 5. szám
TESTVÉRISÉG 23 Mikor már kifosztva áll nemzeti vermed, Csengő aranyával megveszi a lelked, Hitével hitedet alázatra készti, Bibliázik, noha nincs is hite néki. Nagy képmutatással szabadságot árúi, Hogy szabadon lopja gyümölcsöd a fádrúl, Ha egyszer, vak Világ, két szemed kinyílna, Meglátnád: ki is hát haladásod sírja! Birodalmán a nap felkél, sohse megy le, Erre, noha felhős, mégis igen hetyke, Önzése havával földünket besepri, Mert a Szeretetből, mi benne van, semmi. Maga-zsoldja árán nemzeteket dönt el, Ezért parolázik a Vörös Ördöggel, De szerződésével ugyanám megjárja, A Sátán hurkot vet csalfán a nyakára. Jéghegye hányszor dőlt viruló kertekre, Hó-viharát rájuk kegyetlen seperte, Díszét letarolta, vérét lecsapolta, Lelkűkre bilincsét hidegen csatolta. E földön lehet nagy, de ahol kell éppen, Törpe kalmár csak az Isten mérlegében . . . Mit gondol hitéről Pocahontas annak, Kinek ilyen gyarló lovagjai vannak? Rolf szerető anyja gyorsan tipeg hozzá, Fia nélkül, mintha bánatát fokozná, Vigaszára felsír s ennyit zokog végre: “Meg tudok én halni ezerszer is érte!” Rolf is oda szökken, az esetet sínyli, De újjával a lyány távozásra inti, Lovagja ha meghalt, bántja jelenléte, Ellöki magától, hogy többé ne tépje. Két álma értelme kitisztúl előtte, De annál vakítóbb a való sötétje, Bánat-fellegében nem leli az Utat, Törött szívvel melynek porába borúihat.
