Fraternity-Testvériség, 1958 (36. évfolyam, 1-11. szám)
1958-03-01 / 3. szám
22 TESTVÉRISÉG így bele nyugodva, nyugalomra tértek, Anya, fiú és a menyasszonyi lélek, Izgatja, betölti keblüket a holnap, Tán tőle nyugodtan aludni se fognak. Pocahontas jókor, már hajnali reggel, Fölkel, nagyot ásít, dúdolgatni kezd el, Forgatja könyveit, gyakorolja nyelvét, Keresi a szónak muzsikáját, lelkét. Aztán jut eszébe múlt éjjeli álma, Rolf mellette állott, mint sudaras pálma, Azután repültek, azután leestek, Valami nagy fába ütötték a testet. Aztán sokan jöttek s nagy lepedőt hoztak, Őt énekkel vitték, mint viszik a holtat, Vámpírok kacagva szürcsölték a vérét, Kebeléről Rolfot — repülve — letépték. Álom borúltával jött valaki késsel, Rolf rohant utána valami kevéssel, Ketté szelte vásznát az a gonosz szellem, S Rolfot tűnni látta egyre sebesebben. Különös, hogy mikor közeledett hozzá, Valaki mintha csak visszafelé tolná, Rolf messzi repülve valamit kiáltott, Nem értette, ámde szíve nagyot fájt ott. Kinyújtotta karját, felsírva utána, Belevágta kezét az ágy karfájába, Egy isszonyú mélység partszélire lépett . . . Örült, hogy csak álom, amikor felébredt. NYOLCADIK ÉNEK POCAHONTAS HALÁLA Piros szív, ezúttal országodba lépek, Új kalászok után szomjazik ez ének, Gazdag televényed ismeretes nékem, Titkaidat másnál tán jobban is értem
