Fraternity-Testvériség, 1958 (36. évfolyam, 1-11. szám)

1958-03-01 / 3. szám

PERCEK

DERŰS

JÓNA JÁNOS URAM ÓRÁJA

Valamikor régen Szolnokon egy kiadós alispáni vacsora utáni borozás közben azzal szórakoztunk, hogy minden jelenvalóra applikálva, velük kapcsolatba hozható anekdottákat mondtam sorjában. Rámszóll egyszer a birinyi közjegyző:

— Ugy-e Jóska, te kún vagy?

— Csak a hivatalomnál fogva — feleltem.

— Akkor lefőztelek, mert én kún vagyok, virtikli kún ivadék.

— Már az szép dolog. Hát ha te kún vagy, tudod-e, hogy ki hozta be a kúnokat Magyarországba?

— Ki tudná azt ilyen hosszú idő után.

— Vak Béla — de azt már csak tudod, hogy miért?

— Nem tudom én azt se.

— Hát azért, mert ha látta volna, sohase hozta volna be őket Magyarországra.

Biz ennek csak fele volt igaz — Béla volt ugyan az illető király, de nem Vak Béla — azonban hajnali három órakor a meglehetősen illuminált társaság ellenvetés nélkül elfogadta Vak Bélát. Nagyot nevettek a közjegyző rovására. Magam lepleztem le a kegyes csalást:

— Úgy tettem most veletek, mint a dadai rektor, amikor megcselekedte az alábbi sírfeliratot:

Bugyillárisában degesz volt a bankó,

Csak elhalálozék Veres Ivispál Jankó,

Ignácz volt a neve szegény szánandónak,

Csak a vers kedvéért Íratott Jankónak.

★ ★ ★

Ha az ember világrajövetele felé irányuló útjában ki tudná pécézni leendő születési helyét — akkor Debrecenben a Basahalmon belül vágta volna el köldökzsinóromat a tudományos asszony — amikor is “helyös pógár”-nak tisztelt volna a debreceni környül- valóság, mig igy csak mint “gyütt-ment” sorsositottam ott a léteit 18 esztendőn keresztül. Mégis debreceninek vallom magamat, mert a “nemes város”-hoz annyi emlék, annyi vonatkozás fűz, hogy Írásaimban többnyire azokhoz szoktam fordulni tetszetős témákért . . . nem tudok, de nem is akarok azoktól szabadulni.

★ ★ ★