Fraternity-Testvériség, 1958 (36. évfolyam, 1-11. szám)
1958-01-01 / 1. szám
TESTVÉRISÉG 9 A Recsk-i haláltáborban született meg a “Sosem halottak éneke”. írója otthon maradt, igy csak “C”-vel jelzi nevét a kötet. Gérecz Attila, aki később a forradalom alatt hősi halált halt, egy rabtársának halálát irja le: A szomszédomnak vér csordul a száján. Tiidöbajos. Még néhány napja van, Hogy fuldokolva öklendezzék, s aztán, Sajnálva benne sorsukat, sokan Majd kérdezik: “hány évet ült? — hetet?”. . . Kereszt se lesz a sirhantja felett. Kocsis Gábor bányászversei abból az időből származnak, amikor a foglyokat a Sztálin halála utáni enyhülés idején bányamunkára vitték. Ő irta a “Harcbainduló Dávid éneké”-t is a forró októberi napokban; talán a Sztálin-szoborról . . . . . . Az Ur ígérte, Hogy parittyámban kő az 0 neve . . . Már nem nevetsz, ijesztés durva szobra. Fölöttem fények erdeje, S kezemből sújt az Ur neve Páncélos homlokodra! Aztán, a győzelem tetőfokán, megindult a szovjet visszacsapás. Megdöbbentő színekkel ecseteli Nagy György a tragikus fordulatot: A törpeagyu rémek kora jő már, Uj őskor, ember nélküli idő. Vascsőrü, dühödt óriások Kúsznak csapatban, ugatva elő. Tankokkal akarsz erkölcsről vitázni? Jobb lesz, ha hallgatsz, s lesütöd szemed: Mi erényed volt, mind a bűnjeled lett: A szív, a szó, a lelkiismeret. Nincs egyetlen mozzanata sem a történelmi eseményeknek, melyet ne örökítettek volna meg versben. A menekülésről Sulyok Vince, Kocsis Gábor és Vitéz György ir megrázó költeményeket, a táboréletről Sulyok Vince jugoszláviai “Kerengő”-je szól a sok egyéb mellett:
