Fraternity-Testvériség, 1957 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1957-01-01 / 1. szám
ŐRSÉGEN — BORSHY KEREKES GYÖRGY ROVATA — MEGSEBZETT OROSZLÁN?! Beléptünk az uj esztendőbe s hetven nappal a magyar szabadságharc fellángolása óta kormányunk még mindig csak ott tart, hogy gyüjteti a pénzt a másfélszázezernyi menekültnek s jóformán keresztül-szalmát sem tesz azért a kilenc millióért, amelyik a hősök vére által áztatott Duna- Tisza közén még mindig forrong s még mindig várja a világ lelki- ismeretfurdalásának az övékéhez hasonló bátor és elszánt tetté formálódását. Azt mondják az okosok (s ilyenek mindig bőven akadnak, amikor valamit elodázni kell!), hogy “legmagasabb körökben” az az elgondolás kapott lábra, mely szerint nem szabad izgatni a “sebzett oroszlánt”, már mint az orosz szovjetet, mert végső elkeseredésében olyan kétségbeesett akcióra ragadtathatja magát, melynek következtében nyakunkba szakadhat a minden eddiginél borzalmasabb uj világháború. Ki kell tehát várni, mig szép csendesen kinyaldossa sebeit s akkor — nos, akkor, majd csak történik valami . . . Van ugyan, mint mondják, egy másik tábor is, amely a sebnyalo- gatási “treuga Dei” helyett jobbnak vélné, ha a szabad államok épen ezt a “sebzett” állapotot használnák ki a megnyomorított, agyongyötört, legázolt, halomra gyilkolt “csatlós népek” (micsoda undorító megnevezése ez az áldozatul lökött millióknak!) felszabadítására; ezeknek hangja azonban majd csak inkább az uj kongresszus gyűlésein érvényesülhet, ha ugyan addig a színfalak mögötti érv-csatározást el nem döntik a “mar gasabb” szempontok. Egyelőre tehát odaát csak a magyar nép szenvedése s letiportságá- ban is nyilvánvaló harca, itt pedig a tobzódó gazdagság karácsony — újévi hangulatában az okoskodás folyik. A tett halála pedig az okoskodás. Shakespeare pedig valahol ezt mondatja valamelyik hősével: “sok szép szavunk van, szerelmünk kevés”, ami közönséges prózai nyelvre ültetve alighanem csak azt jelenti, hogy tehetetlenségünket vagy nem akarásunkat szeretjük sallangokba álcázni. És miyen végzetes tévedés ez az egész “sebzett oroszlán” elmélet. Nem sebekről van itt szó, nagy jó uraink s nem is oroszlánról. Hanem medvéről, amelyik gyomorbajt kapott. Egészen helytelen tehát a “legmagasabb körök” felcsereinek diagnózisa. A méhek kirablásából táplálkozó medvét nem volna szabad összetéveszteni a sivatagok bátor királyával s a harcban kapott sebeket a gyomor nyavalyáival. Dehát minek esnénk be mi is az okoskodás időt és életet fecsérlő fényűzésébe? Jobb talán, ha szép szerényen meghúzzuk magunkat s a mi saját diagnózisunkkal még jobban alá nem támasztjuk a “Cunctator”- ok, halogatók kényelmes álláspontját: hiszen ha gyomorbajról van szó, akkor — ugye — még több és veszélytelenebb idő van a semmittevésre. Hogy aztán közben szépen elhelyeződik s a kérlelhetetlen hevítés következtében az a másfélszázezer magyar szétolvad a világ különböző
