Fraternity-Testvériség, 1957 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1957-07-01 / 7. szám
24 TESTVÉRISÉG Kipirúl, elsápad, megremeg sarkáig, Arcán a hideg vér szederjessé válik, Majd szívében a hő nem mozdúl semerre, Hozzákap, azt hiszi, meghasad egyszerre. HATODIK ÉNEK NAGY ELHATÁROZÁS Virág nem egyszerre, apródonként hal meg, Intő ez igazság, tenmagad is halld meg, Először a szirom, azután a porzó, Utána bibéje lesz semmibe porló. Majd nedve apadtán kór lepi a szárat, Lassan az is aztán bús haraszttá szárad, Ember is így hal meg, mit sorsa elő szab, Hacsak el nem nyelte baleset, erőszak. Mért nem tudom adni, szívben az egész-et? Mért adatott nékünk csupán csak a részlet? Csak a részlet hangja, színe lehet ritka, Az egész az Isten rejtegetett titka. Mennyire örülnék, ha le tudnám írni, Szív mint tud a szívért epekedve sírni, Mit magam is sokszor letörötten érzek, Amit úgy fájdítnak a puszta beszédek. Pillád sugarát ha ráveted egy nőre, Ő lesz álmaidnak egyszerre nagy Ő-je, Keresitek egymást a teremtés óta, Életünkben ez a leggyönyörűbb nóta. De ha nem villan rá hősugarú válasz, Fájdalmas, epesztő, elemésztő gyász az, Porlik, törik a szív, hervad, nyughatatlan, Életünkben ez a legszomorúbb dallam. Csillagi az égnek most ahogyan állnak, Romlását idézik elő a világnak, Márs, Vénus a Földre sűríti szerelmét, Vér gerjedezése rontja meg az elmét.
