Fraternity-Testvériség, 1957 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1957-07-01 / 7. szám

ŐRSÉGEN

— BORSHY KEREKES GYÖRGY ROVATA —

ÍGY megyek el

Meghalok egyszer koszorúsán, rózsásan, mint a kertek, de szivemet, egy falevélre felirom jelnek.

Aki keres, az arra járjon, ahol a lombok szállnak és csak keressen, csak szeressen és rámtalálhat.

............................ \ .. • - • V-. , , . . • v

Rámtalálhat az őszi erdőn vagy a halódó réten; mert igy megyek el: szomorúan, egy falevélen.

1928 Tarnócy Árpád

TARNÓCY ÁRPÁD

Újabb nagy veszteség ért bennünket. Magyar-Amerika egyik legismertebb és ledkedveltebb személyisége esett ki sorainkból. A nógrádi kuruc- föld terebélyes nemes tölgyének idesodródott színes levele sodródott tovább az akroni hantok alá. Költő és újságíró s mindkét hivatásában egyként talpig magyar volt, aki félszázados küzdelmes amerikai élete alatt töretlen hűséggel szolgálta, mélyen sújtott hitvesével együtt, azokat az eszméket amelyekkel odaáti kora ifjúsága eljegyezte. Azok közé tartozott, akiket egész életükön keresztül kisér a régen elhagyott “otthon” kesergő borúja: a gyógyíthatatlan honvágy. Kötetszámra irt lírai költeményeinek egyetlen olyan darabja sincs, amit más nemzetiségű költő is megírhatott volna. Végzetesen magyar volt minden sorában. Nem a lobbanékony, naprabámuló, hevesen csapkodó fajtából, hanem abból az álmodozó típusból való, aki épen olyan gyönyörűségét találja a szelíden sugárzó holdban, mint egy habkönyü fehér csipke kendőben. És mint ilyen, rosszabb korban nem is születhetett volna, mint épen abban amikben éveit leélte: á két szörnyű háború évtizedeiben. A szabad természetet szerette s a nyomdagépek rabságába került. És mégis boldognak kellett lennie, mert költő volt, szárnyalhatott, s napi robotját az esték enyhítő borongásaival nemesítette meg. Most hazatért Urához. Elmenté ezreinknek szivét fel- hőzte be s a legmélyebb emberi részvéttel osztozunk azoknak fájdalmában, akik értékelni tudták s akik hozzá családi viszonylatban is legközelebb állottak. — Emléke élni fog.