Fraternity-Testvériség, 1957 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1957-06-01 / 6. szám
22 TESTVÉRISÉG Csatát, ha bajod van, csak ő vele nyerhetsz, Ezzel az egy lyánnyal eget-földet rengetsz, Jobb kezed, csatlósod, őröd, meg is éri, Csak minél több könyvet adhass oda néki.” Mindaz a sok szép szó szívére úgy vagdal, Tán bölény is lenne érte vitéz Argall, Láttatlanúl gerjed nagy szíve parázsa, Alig várja, hogy őt szemtől-szembe lássa. De hiába várja, Pocahontas messzi, Ám Argall követj ét utána meneszti, Mihelyt fölmelegűl, miként sas a fészkén, Rejtőzzön bár világ karimája szélén. Powhattan is tűkön ül már hetek óta, Nagy sátora termét fel-alá csak rója, Nincs égy árva hírnök, nincs füstjei az ormon, Mi neki teljesült jó híreket hozzon. Csak akkor nyilall rá ajtója a hírnek, Mikor Rolf igéi feneket kerítnek, Hogy a hajó elé menesztett csapatja, Mint ütötte a szert és vérit is csapra. Megdöbben és borús nagy leikébe mélyed, Ezt búgja magában: én szép fajom véged! Majd a szavak sorját átfordítják másra, Helyzet változásra, szíves búcsúzásra. Smith, Rolf bemutatja nagyerejű Argallt, Új vár-kapitányát, kit vágya is sarkalt, Hogy Powhattan királyt személyesen lássa, Kinek oly nagyhírű szép Pocahontása. Azután búcsúznak, hajóra is szállnak, Emléke marad itt Rolf, Smith kapitánynak, Kiket Argall vált fel nagy népszerűséggel, Ki jobban tud bánni a marcona néppel. Pocahontas pedig ha hallaná hírét, Hogy Rolf haza szállott, eldobná az Igét, Melynek gazdagsága, szépsége, mélysége Viszi lelkét sokszor egyenest az égbe.
