Fraternity-Testvériség, 1957 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1957-01-01 / 1. szám
TESTVÉRISÉG 23 Minél nagyobb a fény, annál nagyobb árnya, Sasnak is nagyobb, mint verébnek a szárnya, Cipelvén a britnek leigázó terhit, Kőszáli sas népe csak verébbé vedlik. Forrás vize gyöngyén, ózon lege mellett, Nemes vadak húsán gyönyörűvé fejlett, Most élete már szesz, e fehér brit átok, Sorvasztó szele fú napról-napra rájok. Úgy legyen — harsogja — mint elétek írtam, Mert ős apátok is megfordúl a sírban, És aki megszegi parancsom, egyetlen, Én számolok itt lenn s odafent Nagyszellem. Nem volt a parancsot senki se megrontó, Míg csak ki nem gurúlt hajóból egy hordó, Mely televolt finom skótfőzetű szesszel, Melyre a rézbőrű őrjöngeni kezd el. Fenékre állítva, fenekét bevágja, Aztán neki dől, mint oáznak a láma, Éktelen zsivajjal nyakig belemászik, Egy hordó ha elfogy, mindjárt jön a másik. Már a szesz agyukban átvette a székét, Egy bolond másikba mártogatja kését, Elterül a parton vériszamós testtel, Magáról ruhákat letépni se restel. « Mígnem jön az álom s behinti porával, Csúfolja a hold is sarlós mosolyával, Rákacsint a csillag, pilláihoz érve, De a holt-részegnek halott a szemérme. Ezalatt egy matróz, halálán kifogva, Bele tekergőzött egy vitorla rongyba, Most hogy a vész elmúlt, kisodrúlt a rongybúi, Villogó szablyával ide-oda fordúl. Megkötözött társi kötelét elvágja, Fejtvén őket áldott, édes szabadságra, Kik az íjasokat, már akik még élnek, Foglyává teszik a saját kötelének. (Folytatjuk)
