Fraternity-Testvériség, 1956 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1956-04-01 / 4-5. szám

6 TESTVÉRISÉG sági érzésről, kulturális, vallásos életünk terén végzett teljesít­ményekről, látomásokról, erőről, amit az nyújtott, hogy volt és van Református Egyesület. Nem tudom én, melyik volt szebb, melyik dicsőbb, melyik nagyobb, az anyagi, vagy a lelki áldás, amit életünk, sőt óhazai magyarságunk életében is nyújtottunk?! Csak áldom az Istene­met, hogy volt és van Református Egyesület és hogy Egyesü­letünkön át csodálatos munkát végzett köztünk a mi Istenünk! Tudtuk mi ezt, hogy ez a lehetőség meg van bennünk, amerikai magyar reformátusokban? Nem tudtuk soha. De ki­hozta belőlünk a Mester. A washingtoni Capitol-ban van Lincoln mellszobra. Bogum nevű művész alkotása ez. A művészi műtermében állott a már­vány amelyből a szobrot faragta. Egy reggel a néger takaritó asszony felemeli a kialakulóban levő szoborról a lepedőt és csodálkozva nézi, majd meglepődéssel kérdi: “Mr. Boglum, hon­nan tudta, hogy ebben a márványban benne van Linkum?” Az élet Mestere tudja, hogy mi van bennünk, mit hozhat ki életünkből. És a hatvan éves távlatból megállapíthatjuk, hogy életünknek ott van igaz gyümölcse, szépsége, ott él benne a hit és szeretet, ahol a Mesternek adtuk magunkat, hogy Ő alakítson. Honnan tudták az alapítók és építők, hogy ez a lehető­ség van bennünk? Nem is álmodtuk. De a Mester tudta. Áldott legyen az Ő neve! A hatvan évből az elmúlt négy esztendő alatt, hűséggel fáradhatatlanul dolgoztunk. A reánk bízottakat nemcsak megőriz­ni, hanem növelni igyekeztünk. Egyesületünk kötelezettségét el­sősorban tagságunk, de azon felül reformátusságunk és magyar­ságunk iránt, teljesítettük. Hogy a reánk bízottakkal mi módon sáfárkodtunk, arról beszéljenek a következő adatok: AZ ELMÚLT NÉGY ESZTENDŐ 1. Vagyonunk: 1952 jan. 1 1956 jan. 1 $4,995,268.18 7,302,379.49 $2,307,111.31 emelkedés 2. Biztosítási okmányaink száma: 1952 jan. 1 .......................... 1956 jan. 1 .......................... 32,374 35,369 2,995 emelkedés 3. Haláleseti és betegsegélyi, korházbiztositási segély .... $ 885,568.47

Next

/
Thumbnails
Contents