Fraternity-Testvériség, 1956 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1956-03-01 / 3. szám

22

TESTVÉRISÉG

NEGYEDIK ÉNEK

MANITÓ ÜNNEP

Dámvadért Tennessee erdőt, hegyet megmász, Baráti mosollyal tűnteti ki Texas,

Chippowa, Chapazav, Sioux s a többi törzsek, A nagy Zuhataghoz versenyesen jönnek.

Nagy szellem a szirtek hegycsúcsait járja, Kalumetjére gyújt, a béke-pipára,

Göndörük a füstje erdők tetejében,

Sávolya felhővé fodorúl az égen.

Ez isteni jelre újjongnak a törzsek,

Egymás között ők is béke-pipát tömnek, Áhítattal fújják füstfellegét egyre,

Ünnepére, mintegy készen adott jelre.

És mire a sávoly szalagokra foszlik,

Apraja és nagyja tisztára kimosdik, Szekercéjét, íját, nagy szkalpoló kését Elássa homokba, jelezvén a békét.

Dísz kacatját szépnem fésüli, keféli, Wampumát s lovait készíti a férfi,

Ponyvás szekerekre ráfeszíti vásznát,

Szénába takarja vadak húsa százát.

Mintha csak a négy szél, nagy neki vadúlva, Egy központi célba fütyörészve fújna,

Lökést ad az úton az emberi bolynak, Törzsek szerint mind a Zuhatag-hoz folynak.

Alabama tolja szekerét elsőnek,

Nagy tisztogatója ez az őserdőnek;

Nyomában igyekszik fürge Massachusetts,

Kis helyre nagy dombról hirtelenűl csúsz ez.

Aztán Arizona, a kis forrás törzse,

Arkansas népével vígan búvik össze; Idaho-nak minden fény a hegyen itt is, Mégha teli holdja sugarat nem hint is.

Illinois az ember folyamára útal;

Indiana szívén felzokog a búdal;

Iowa közöttük mindütt álmos ember,

Mégha el is önti sátorát a tenger.

Kansas a déli szél langy melegét hozza,

Erre hangolódik hárfája vagy kobza, Kentucky azt lesi, mit hoz majd a holnap, Mikor megjelennek lanthúron a holtak.

Michigan a nagy tó mocsarára büszke,

Melyet lecsapolván, szúnyogét elűzte, Minnesotá-nak meg színes víz az ég is,

Mégha szivárványa boltjáról lelép is.

Nebraska nagy, széles folyamot átúsztat, Örvényiben ritkán téveszti az útat;

Északi és déli Dakotá-nak népe Igazi barátság meghitt példaképe.

Iroquois hatalmas, tagbaszakadt, szálas;

Ohio vizére árnyat vető szárnyas;

Veres haja színét ravasz Oklahoma Mintha csak rókától kölcsönözte volna.

Végűi jön a törzsek összefogó fénye: Hatalmas Potomac királyi személye,

Oldalán gyönyörű Pocahontas léptet, Csillogó szépsége valamennyi szépnek.

Niagara fölött mint tünde szivárvány,

Mely szemnek és szívnek elragadó látvány, Bűvöli a nézőt s nem feledi többé,

Lelke előtt játszik ragyogón, örökké.

Színdús íve fátylát csillagozza gyöngye, Felhőkbe verődő kaláris özönje,

Szalagján opálos ragyogással habzik, Színdőzsölő játék tetejétől talpig:

Ilyen ez a bűbáj, egyszeri látáson,

Mi végig özönlik szép Pocahontáson,

Mohó ölelés-vágy, csókszomj veri véred, Szívedet torkodban kalapálni érzed.

Amikor feltűnik a látó határon,

Eget-földet rendít vad rivaj a tájon,

Óriás tömegek tánca körűl-ropja,

Mely a Zuhatagnak hangját is eloltja.

Mellette a lantos, Unkalunt, deréklik, Méltósággal lép a Zuhatag vizéig,

Ott megáll a parton, kobzát leakasztja,

És a roppant népet sírásra fakasztja.

Elmondja mint támadt e szomorú ünnep, Ünnepet az ősök a Gonosznak ültek, Szavazó zenével nyilat miként hánytak, Életét elvéve egy-egy deli lyánynak.

Hogy Gonosz-Manitót magától elűzze, Gyermeket is dobtak engesztelő tűzre,

El kellett fogadni anyáknak a hívást,

Mely égig fokozta szívükben a sírást.

Első áldozat volt édes Tonawanda,

Kit elsiratott a törzs apraja-nagyja,

Mely ősi szokásról, míg tüzeik égnek, Unkalunt kobozzán így zokog az ének:

(Folytatjuk)

I

Ü

KERESTETES!

Dénes Miklós keresi barátait:

BÁNYAI LAJOS

GULÁCSY ISTVÁN

HÁDA KÁLMÁN

Tudomása szerint mindhárman Canadában vannak. Dénes Miklós cime:

Tarapio A. 10 — Naguanagua Carabobo, Venezuela