Fraternity-Testvériség, 1956 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1956-12-01 / 12. szám
4 TESTVÉRISÉG MAGYAR TRAGÉDIA 1956 november 4<-én vasárnap a bécsi rádió-hallgatók a következő adást hallották valahonnan Magyarországról: “Világ népei! Halljátok meg a kiáltásunkat! Segítsetek . . . “Ne felejtsétek el, hogy a bolshevizmusnak eme vad rohama nem fog megállani. Ti lesztek a legközelebbi áldozat! Mentsetek meg bennünket! S.O.S.! S.O.S.! “Európa népei, akiket annyiszor védtünk az ázsiai barbárok támadásaitól, halljátok meg most a vészharangok zúgását . . .” “Világunk tisztességes népei, a szabadság és az emberi összetartozás nevében kérünk benneteket, segítsetek. Hajónk súly ed. A fény kialszik. Óráról órára nő az árnyék. Halljátok meg vészkiáltásunkat! “Isten maradjon veletek — és maradjon velünk!” Az állomás elhallgatott. Akik az adást figyelték, úgy érezték, hogy a magyar szabadság halálhörgésének voltak a tanúi, annak a szabadságnak, amely a kommunizmus elleni forradalomban született, s diadalmasan bár, de mindössze tiz rövid, gyötrelmes napot élt. Megölték az oroszok, akik tankokkal, ágyukkal, 250,000 főnyi hadsereggel törtek rá orvul, éjnek idején.” Ez a drámai, szivet tépő leírás idézet a “U. S. News and World Report”-ból. A magyar nép szabadságért való páratlan harca, amelyhez hasonlót a világ hatezer éves története még nem látott, az a fenségesen nagyszerű küzdelem, amely izgalomba hozta, felvillanyozta a világ tisztességes részét —- könnybe, vérbe fuladt. Mig a harc tartott, zúgott a taps, áradt a ragyogó jelzők zuhataga. Nagyszerű, kiváló ez a magyar nép, mondotta a Nyugat. De tényleges segítséget, mostsem adott, mint olyan sokszor nem adott a múltban sem. Most, hogy ez a tragikusan hősi nemzet, szegény magyar fajtánk elbukott: a lelkiismeretfurdalást érző nyugati világ segíteni akar. Segít temetni a holtakat, bekötözni a sebeket, letörölni a könnyeket (Vájjon le lehet-e tényleg törölni?), befogadni a menekülteket . . . Ennyit tán mi is meg tudunk tenni, ugy-e Testvér? Hát ha valamikor adtál, most adj! És ne centeket, hanem dollárokat! Ha most is garasoskodunk, nem érdemeljük meg, hogy az Isten napja ránk süssön. Adj pénzt, ruhát és segíts befogadni a menekülteket. Azután imádkozz! Mert az utolsó szó nem a moszkvai hóhéreké, hanem az ÚRISTENE! Daróczy Sándor
