Fraternity-Testvériség, 1956 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1956-06-01 / 6. szám

TESTVÉRISÉG 17 ALKOTMÁNYMÓDOSÍTÁSOK A százhatvanhét éves amerikai alkotmány néhány rendelkezésének a megváltoztatása kerül rövidesen a szőnyegre. Az amerikai alkotmánymódo­sítás hosszas és körülményes eljárás. Az eljárás megindításához először is úgy a szenátus, mint a képviselőház tagjainak legalább kétharmadrész­nyi többségére van szükség. Azután legalább 36 állami törvényhozásnak kell az alkotmánymódosítást jóváhagynia. Az elmúlt 167 év alatt mind­össze 22 alkotmánymódosítás történt. A jelenlegi javaslatok nem a lénye­gen, hanem inkább csak az eljárásokon kívánnak változtatni, többek közt a Választói Testület újjászervezésével. A szenátus előtt most két javaslat fekszik, amelyek közül az egyik fenntartja, a másik eltörli a Választói Testületet, de mind a kettő azt célozza, hogy a népszavazás matematikai alapja határozza meg a megvá­lasztott Elnök személyét. Egy harmadik terv alapján, az országos nép­szavazáson többséget nyert személy lenne a megválasztandó Elnök, minden tekintet nélkül az egyes államok kívánságára. Három másik javaslat az Elnök teendőin kíván könnyíteni. Egy további javaslat az “adminisztrátor- alelnök” hivatalát állítaná fel. Egy másik javaslat azt Írja körül, hogyan állapítsák meg a jövőben azt, hogy az Elnök képtelenné vált arra, hogy hivatalát ellássa. A véle­mények megegyeznek abban, hogy ha az Elnök “munkaképtelenné” válnék, az Alelnök lép a helyére. Csak abban térnek el, hogy ki az aki megálla­píthatja, hogy az Elnök tényleg munkaképtelen. (C. C.) KITAKARODNI! A republikánus kormánypárt szenátusi vezére, William F. Knowland az orosz kommunista kormány vezető tagjainak angliai látogatásával kap­csolatban az alábbi nyilatkozatot tette: “Az Egyesült Államok népe mindenkor együtt fog érezni a szabad­ságukért történelmük során óriási áldozatot hozó magyarokkal és szom­szédaikkal, akik ma valamennyien idegen elnyomatás alatt szenvednek. A szabadság kivívásáért folyó, több évszázados küzdelem az, ami bennünket amerikaiakat természetszerűleg összeköt a magyarsággal. Még ennél is fontosabbak a jelen idők elvi megfontolásai, melyek még a rokonszen- vünknél is döntőbbek. A megoldási módozatokat illetően lehet többféle elgondolás, aziránt azonban semmi kétség, hogy a szabad világnak és nem utolsó sorban az Egyesült Államoknak egyszerűen létkérdése, hogy az oroszok ki takarodjanak az őket meg nem illető területekről. RÉSZLET EGY LEVÉLBŐL Batiz Lajos, Egyesületünk 165. osztályának ügykezelője 26 éven át szolgálta egyhuzamban ebben a tisztségében az Egyesületet. A 74 éves dolgos tisztviselő most nyugalomba vonul és ez alkalommal az Egyesület aranyéremmel tüntette ki. A kitüntetést ünnepélyes keretek közt az isten­tiszteleten adta át neki Benedek József kerületi szervező. Batiz Lajos hosszabb levélben köszönte meg az elismerést. E levelé­ből közöljük az alábbi részleteket:

Next

/
Thumbnails
Contents