Fraternity-Testvériség, 1956 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1956-06-01 / 6. szám

10

TESTVÉRISÉG

AZ ÉLET ÉS A SZÍNPAD

Irta: Szabóné Lévay Margit

Miért van az, hogy a legtöbb opera tragédiával végződik? — tették fel a kérdést három zeneirodalmi kiválóságnak. Kíváncsian vártam a választ.

Az első válasz így szólt: “Azért, mert a tragédia mindig hatásosabb finálé a hallgatóknak, mint a komikum.” A másik: “Mert a tragédiát sokkal könnyebb megjátszani, mint a komédiát.” A harmadik válasz: “Mert a tragédia jobban vonzza a figyelmet és mélyebb hatást vált ki, mint a komédia. Bizonyltja az is, hogy a tragédiával végződő operák mindig láto- gatottabbak, mint a megvalósúlt boldogsággal végződök.”

Részben meglepett a három zene-műértő válasza. Mert ha némileg igazuk is van, de a legfőbb okot, ami voltaképen alapja minden irodalmi és zenei alkotásnak, egyik sem érintette. Hogy azért végződik legtöbb opera tragédiával, mert az életből van véve mindnek a tartalma. Mert az élet telve van tragédiákkal. Sőt nem egy esetben még a komédiát is tragédia váltja fel. Sokszor lesz a legteljesebb boldogságból legvégzetesebb tragédia.

Csodálatos igazság az, hogy a tragédia valóban vonzóbb hatással van mindenkire, felebarátjaival szemben is, mint az öröm, mint a boldogság. Hány boldogságban, jólétben élőt irigyelnek meg! S az irigység távol tartja őket tőlük. És ha véletlenül tragikus csapás éri a boldogságukat, a jólétüket, mennyire sietnek részvéttel, esetleg titkolt kárörömmel is, hozzájuk.

Mert az élet olyan, mint a színpad s a színpad egy-egy darab élet. Csak amig a színpadon sok különféle szerepet, karaktert megjátszik a színész, és sokszor nem azt, amit szeretne, ezért néha remekel, néha megbukik, az életben egy már eleve ráruházott szerepet kell végig élnie. Merthát nem az élet születik a színművekből, hanem a színművek születnek az életből.

Mennyi ferdeség látható a színpadon! S mind az ember ferdesége.

S az élet mégis más. Máskép fest az életben minden. Színpadon a valóság is csak látszat, mert csak játék.

Az élet más! Végig élünk, végig játszunk mindent úgy, ahogy tudjuk. Természetesen és nem mesterkélten, mert érzéseinket nem egy rendező, hanem a Teremtő dirigálja. A tizennyolctól negyvenig a legpompásabb életszerepeket — játszuk.