Fraternity-Testvériség, 1956 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1956-04-01 / 4-5. szám
TESTVÉRISÉG 79 Kiket a Sors kereke holtra gázol, S könnyzápor öntözi a ravatalt, Kivenni részét a szomorú gyászból, Vígasztva a négy sas-szárny oda tart, Nyomán a könnyből hit-rózsák feselnek, Bizonyságúl a legszebb tiszteletnek. A szív sugárzó tiszta vére szökken, Hogy a lélekben se legyen zavar, Mit elalkudni akarnak itt többen, Kiknek nyelve, szelleme se magyar, Álljon félre nemzetünk ily salakja, Ki a képmást magáról lekaparja. Árulója ez ősi szent fajának, Melyet könnyelmű vérrel elhagyott, Ily törpe jellemtől hiába várnak Hűséget, jót, szép tettekben nagyot, Növekszik, mint konkoly, az aratásig, De ítéletnél rá a Pokol ásít. Szent Véderőnk! gyógyító szellemeddel, Magyar neveddel ragyogj mint a Nap, Zászlód mellé a cégért ne szereld fel, Dicső gerinced fényben fennmarad, Tudd meg, ki nyelvét, nevét megtagadja, Hitben sem ember, népe torz alakja. Légy hű, erős, hegyen épített város, Melyen győzelmi zászlónk lengedez, Isteni célod, hited is világos, Hadd mondják el: legyőzhetetlen ez! Mert ha egyszer átfestenéd a színed, Az Isten is kitépné gyáva szíved. Messze tündöklő, páratlan szépséged, Hogy a testit szépíted lelkivel, S magyar kultúránk büszkeségét érzed, Reád minden művelt nép felfigyel; Dönthetetlen vagy, ebben nincsen másod, Ezért szebb és dicsőbb feltámadásod.
