Fraternity-Testvériség, 1956 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1956-01-01 / 1. szám
TESTVÉRISÉG 17 KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ! Alapszabályunk 37. c) pontja értelmében, hivatali kötelességemhez híven jelentem, hogy Az Amerikai Magyar Református Egyesület 1956 május 28=án, hétfőn délelőtt 10 órai kezdettel KÖZGYŰLÉST TART Ligonier=ban, Penna. Erre a közgyűlésre ezennel tisztelettel meghívom Vezértestületünket és osztályainkat. Mihez tartás végett közlöm, hogy az Alapszabály 15. pontja szerint: “15. A Közgyűlésre minden osztály, melynek legalább százötven (150), de nem több mint 400 tagja van, küldhet egy képviselőt. Ha a tagok száma a 400 és 800 között van, akkor az osztály kettő, ha pedig az osztály 800-nál több taggal rendelkezik, akkor legfeljebb három képviselőt küldhet. A kisebb osztályok 300—400-as csoportokba osztva közösen küldhetnek képviselőt az Egyesület titkára által megállapított földrajzi kerület szerint. Az ilyen csoportoknál a képviselő választására vonatkozó kezdeményezés a csoport legnagyobb taglétszámú osztályát illeti meg. A csoport képviselője az lesz, aki a csoportot alkotó osztályok többségének szavazatát kapja. Képviselő csak a képviselt osztálynak, vagy osztályok valamelyikének olyan tagja lehet, aki az Egyesületnek és a képviselt osztálynak már egy éve tagja s az Egyesülettel szemben minden kötelezettségének eleget tett. Kivételt képeznek a közgyűlést megelőző éven belül alakult osztályok. Más hasonló testület tisztviselője, valamint az Egyesületnek rendes havi fizetést élvező alkalmazottja nem lehet képviselő. Minden képviselőnek csak egy szavazata lehet.” ★ ★ ★ Ehhez képest a 150 felnőtt taggal biró osztályok az erre a célra összehívandó osztály- gyűlésen választhatják meg képviselőiket. A kisebb osztályok közösen választhatnak majd képviselőket annak a beosztásnak alapján, amit a titkári hivatal az 1955 decemberi taglétszám-zárlat alapján január folyamán közöl az érdekelt osztályokkal. A megbizó leveleket a hivatal a csoport beosztásokkal fogja eljuttatni az osztályokhoz azokkal az űrlapokkal együtt, amik az esetleges indítványok beadására szolgálnak. Idevonatkozó határozat értelmében az az osztály, melytől 1955 december 31-ig minden esedékes havi jelentés be nem érkezett, elveszti képviseleti jogát. Hasonlóképen elvesztik választhatósági jogaikat azok a tagok is, akik nem tettek eleget az Egyesülettel szemben fennálló kötelezettségeiknek, valamint azok a tisztviselők és ügykezelők is, akiknek hanyagsága miatt maradt el a havi jelentések pontos beküldése. Közgyűlési képviselővé egyébként minden más megszorítás nélkül válaszható az Egyesületnek bármely rendes fizető felnőtt tagja. Mindezekre tekintettel — a meghívást ismételve — szeretettel kérem tagjainkat, osztályainkat és azoknak tisztviselőit, hogy teljesítsék vállalt kötelezettségeiket s gondoskodjanak róla, hogy egyetlen tag vagy osztály se veszítse el közgyűlési jogait. Borshy Kerekes György, Washington, D. C. titkár. 1956 január havában.