Fraternity-Testvériség, 1955 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1955-02-01 / 2. szám
8 TESTVÉRISÉG tiszta-nemes voltát; a csalódott szerelem galambszerű búgását, mely a “Páros csillag az ég alján”, a “Két csillag ragyog az égen” vagy az “Elbolyongok sötét éjen, egymagámban, messze a sík pusztában” édesen panaszos melódiáiban szárnyalt a megbékülés ragyogó egén---- Ha pedig temetés volt az útcánkban s a gyászmenet valóban az ablakunk alatt haladt el, szárnyra kelt ajakéról halkan a Petőfi dal: “Temetésre szól az ének Most viszik az ablak alatt...” Csak természetes, hogy a daloló édesanya két kislánya is dalolgatva játszadozott a szoba egyik sarkában. S akár ha “főzőcskét” játsztak, akár ha babáikat öltöztették, együtt dalolták: “Ennek a kislánynak füle van, Füle melett göndör haja van, Veszek neki piros, tulipiros pántlikát, Abba fonogassa a haját.” Ez volt az első dal, amit Édesanyámtól ta- núltam. Míg fésűit bennünket ezt dalolgatta, míg megtanúltuk. Úgy négyéves lehettem, amint aj akarnom e bájos gyermek-dallal, Anyám kezét fogva, ráléptem otthonunk dalszigetére. És a- hogyan növekedtem, értelemben is, úgy nagyobbodtak a dalok és tartalmaik is, amiket Édesanyámtól tanúltam és — eltanúltam. A bakfis-kor nyiladozó éveit éltem, mikor már “kedvenc” dalom is volt. És valahányszor visszagondoltam akkori kedvenc dalomra, mindannyiszor mosolyognom kellett és mosolygok ma is rajta, mint ahogy mosolygott Édesanyám is. Hogy az élet legszebb, legragyogóbb, tündérien bájos korszakában hogyan lehet egy tizennégy- éves leánynak kedvenc dala “Befútta az útat a hó”, senki nem tudta megérteni. Azt hiszem én sem értettem. De nekem nagyon tetszett e dal. Gyakran eldaloltam. Többször is egymásután. Különösen téli alkonyaiban. Néztem ki az ablakon a hóval borított útcára s szinte látni véltem a “céltalanúl futó fakót”, amint “eleresztve kantár szára” s “búbánlatos a gazdája”. S mesz- sze nézve... a hóval takart háztetőkön túl, igen, szinte láttam, hogy “Betyár legény ül a lovon, Nagyot sóhajt olykor, olykor”, és sóhajtottam énl is, nehéz szívvel, s mikor a betyár legény szíve keserű kifakadásához értem: “Hogy így megcsalt, sohse hittem”, a szemem megtelt könnyel s visszafojtott sírással daloltam a befejező sort: “Büntesse meg az úristen!” Régen volt, mikor ez a szőke, göndörhajú bakfis könnyes szemekkel dalolgatta “Befútta az útat a hó .. ■ És messze tőle ugyan-azokban az években, talán azokban az órákban is, valahol, egy ifjú költő: Ady Endre, ugyan-ennek a dalnak a szövegén, melódiáján ringatta szíve fájdalmát. Talán, mint nekem, neki sem fájt a szíve még akkor; hanem, mint én, ő is a betyár legény csalódott szerelmét könnyezte meg. De volt némi előerzet is e dalnak a kedvelésében. Mert hol van az az érett szív, amely úgy nézhet vissza nyugatról keletre, az alkonyaiból az élet hajnalába, hogy soha nem érzett fájdalmat!? hogy nem égette meg, hogy meg se perzselte a déli napsugár!? Bizony, sokszor befútta előttünk az útat a hó és futottunk céltalanúl ... eleresztett kantárszárral ___ Csak ha hitünk volt, és van, csak akkor nem volt, és nincs eleresztve a kantár szára teljesen: az Úr tartotta, és tartja kezében, hogy nemes célt érjünk. Igen, a daloló édesanya daloló gyermekeket nevel. Még fiú gyermekben is- A fiam, ha hazajön a hivatalából, gitár kísérete mellett dalolja a szépnél is szebb Hawaii dalokat. Ha pedig magyar dalban kívánja kipihenni hivatala fáradtságát, akkor zongorán játszva kíséri lágyan zengő baritonján: “Ne nézzetek úgy rám, mint egy csavargóra...” Mert neki meg ez a kedvenc nótája. Szülőházunkat odahagytuk. De a benne csengő dalszigetet magunkkal hoztuk ide és Édesanyám szerető ápolásában itt is abban éltünk. És ma, bár nélküle, de az ő áldott emlékével és emlékezetében ma is abban élünk. És ma már érett szívvel és hóval lepett hajjal teljesen átérzem és megértem, hogy a “Befútta az útat a hó” szövegében, dallamában az ős magyarok melodikus fájdalma zokog... Azt könnyezte meg benne Ady Endre, és azt könnyeztem meg benne én is. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSOK "... bátorítást hozott levele. Kedves Elnök ur! Hálás köszönettel vettem vigasztaló sorait nehéz helyzetemben, bátorítást hozott levele hátramaradt napjaimra. Ugyancsak köszönöm elhunyt feleségem után járó haláleseti segély gyors és pontos kiküldését. Isten áldása legyen mindannyiukon és munkájukon. Szeretettel: Valier, Illinois Csizmadia János Mélyen tisztelt Elnök ur! Őszintén sajnálom, hogy ilyen későn köszönöm meg vigasztaló sorait és a haláleseti segély utalását, de végtelen szomorúságomból most sem ocsúdtam fel teljesen. Isten áldását kérem valamennyiükre Szeretettel: Alliance, Ohio Kathryn Dennis
