Fraternity-Testvériség, 1955 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1955-01-01 / 1. szám
TESTVÉRISÉG 3 AZ ELNÖK ÜZENI: “A rólad elhangzott jövendölésekért harcold meg a hit szép harcát” Pál apostol Krisztus egyházáért való munkával bizta meg az ifjú Timotheust. Biztatásul, megelevenitésül Írja Timotheusnak: “Fiam, Timotheus, a rólad elhangzott jövendölésekért harcold meg a hit szép harcát.” Tíz évvel ezelőtt, Egyesületünk bizalma, Mesterünk egyik ifjú szolgáját, Kecskeméthy Józsefet, arra a felelőségteljes feladatra hívta el, hogy Bethlen Otthonunk igazgatója legyen. Ünnepélyes beiktatása 1945 január 22-én, Ligo- nier, Pa.-ban, volt. A beiktató istentiszteleten, az azt követő szeretetvendégségen, Pál reménységével, várakozásával, iktattuk be uj munkakörébe: “A rólad elhangzott jövendölésekért harcold meg a hit szép harcát.” Tíz esztendő telt el azóta. Ntü Kecskeméthy József és hűséges munkatársa, felesége, Korocz Böske, az elmúlt tiz év alatt a hit szép harcát úgy harcolta meg, hogy az elhangzott jövendöléseket betöltötte, a várakozók reménységét valóra váltotta. Bethlen Otthonunk 34 éves életének, úgy külső, mint belső építésben, eredményes, gazdag időszaka volt az elmúlt évtized. Istené legyen a dicsőség! Hálás köszönet, elismerés legyen Ntü Kecskeméthy Józsefé, nejévé és mindazoké, kik a munkában segítőtársai, Bethlen Otthonunk fenntartói. ÖTEN MARADTAK Egyesületünk alapitó tagjai közül csak öten vannak e földi életben. Danes Mihályné Tra- veskyn, Pa., Veres Mihályné Cleveland, Ohio, Bandré György, Bodnár Andrásné Bridgeport, mányszabadságot biztosította országa számára. Politikai téren együtt dolgozott a törökökkel, nem azért, mert szerette munkájának ezt a részét, hanem azért, mert tudta, hogyha a török hatalom összeomlik Erdélyben, úgy annak névleges függetlensége is végleg megszűnik és Habsburg tartománnyá lesz. Gazdasági téren sokat alkotott, ami a közjólétet emelte, de úgy, hogy a népnek nemcsak kötelességeit látta meg, hanem jogokat is adott neki. így tökéletesen igaza volt annak a török történetírónak, aki ezt irta róla, amikor igazi mivoltát megismerték: “Ez a hitetlen pedig az Iszlám seregein sohasem segített, mert mindegyre csak a saját országára volt neki gondja.” A hálás megemlékezés a legkevesebb, amit mi, messzeszakadt magyarok megadhatunk Bethlen Gábornak. Conn., Matyók Pál Toledo, Ohio. A hatodikat, id. A. Nagy Jánost, Toledo, Ohio-ból, hazahívta az Ur. Ő volt legrégibb alapitó tagunk. Okmányszáma 45 volt. A. Nagy János egyike volt a legtiszteltebb, legértékesebb amerikai magyaroknak. Abauj megye Felsőlánc községéből 17 éves korában jött az ujhazába. ő volt a legrégibb toledói amerikás magyar. Hatvannégy évig élt a tóparti városban. Kora ifjúságától kezdve mélyen vallásos lelkű ember volt, aki 23-szor olvasta el a teljes Szentirást. Nemcsak olvasta, hanem élte is. Egész élete a köznek és családjának szolgálatában telt el. A toledói magyar református egyháznak, Egyesületünknek alapitó tagja. Egyházának éveken át gondnoka, pénztárnoka volt. Mindenki szerette, tisztelte ezt az áldott lelkű embert, akit 86 éves korában hivott haza az Ur. Mindig kevesebben vannak azok, akik Isten munkatársai voltak itt a hit és testvérszeretet intézményeinek építésében. Szegények voltak, de másokat gazdagitók. Egyszerű emberek, akiknek életén át nagy dolgokat cselekedett az Ur. Áldott legyen emlékezetük. Nagy János bácsit hazahívta az Ur. Csak öten maradtak az alapítók. Hálás emlékezéssel, szivünk szeretetével öleljük körül őket. ÜZENET AZ ÓHAZÁBÓL A sok karácsonyi és újévi üdvözlet között egy különösen melegséggel töltötte el szivünket. Az óhazából, Budapestről jött ez az üdvözlet. Egyesületünk tagja, Katona Géza testvérünk, Budapesten az amerikai követségen Assistant Attache-i minőségben teljesít szolgálatot. Ő küldte a következő üzenetet: “Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kívánunk Magyarországból, az Amerikai Magyar Református Egyesület tisztviselőinek és tagjainak: Katona Géza, Jolán, Dávid, Richard és Timothy.” Hálásan köszönjük. Jól esett a megemlékezés. Mi is boldog újévet kívánunk Katonáéknak és az óhazában élő testvéreinknek. MAGYAR ISTENTISZTELET WASHINGTONBAN Január 28-án múlt tiz esztendeje annak, hogy a magyar református istentiszteletek rendszeres tartását megkezdtük Washingtonban. Előbb a Grace Reformed Church templomában tartottuk az istentiszteleteket. Abban a templomban, melybe Egyesületünk charterének aláírója, Theodore Roosevelt elnök is imádkozott, istentiszteletre járt. Az uj központi épületbe költözés után a Kossuth Ház dísztermében, saját helyiségünkben tartjuk az istentiszteleteket. Ezzel a szolgálattal lehetővé teszük azt, hogy a főváros sok száz temploma között legyen egy hely, ahonnan