Fraternity-Testvériség, 1955 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1955-10-01 / 10. szám

TESTVÉRISÉG

3

BETHLEN GÁBOR HITE

Irta: Béky Zoltán

— Befejező közlemény —

Bethlen Gábor korának egyik legmélyebb és legerősebb hitü református keresztyéné volt. Erős hitének kiapadhatatlan forrása az volt, hogy az isteni kegyelmet már gyermekkorában, árvaságának keserves idejében megtapasztalta és ettől kezdve egész életén keresztül érezte. Micsoda óriási, a maga nemében szinte páratlanul álló esemény volt abban a korban az, hogy valaki egyszerű, szegény, köznemesi sorból, szegénységből, árvaságból és névtelenségből a legelsők közé küzdj e fel magát. Bethlen Gábornak nemcsak ez sikerült, hanem a fejedelemséget és Magyarország királyi cimét is sikerült megnyernie. Bármennyire is érezte azt, hogy a benne rejlő testi és szellemi erők is segitik őt törekvésében mégis az isteni ingyen kegyelem megtapasztalását szolgáltatták számára életének nagy vívmányai és eseményei. Ő kegyelmet nyert Istentől, kegyelmet arra, hogy árvaságból felnevelkedjék, hogy nemzetének a lelkiismerete legyen, hogy Isten ügyét nemzete politikai és vallási dolgainak szolgálatában is munkálja. Számára tehát a hit hatalmas benső élménnyé és tapasztalássá vált. Rendületlenül hitt abban, hogy Isten, aki őt eddig is mindig segítette, nem hagyja el ezután sem, sem őt, sem a magyar népet, az ö nyáját. Ebben a hitben végsőkig tudott bízni, ez a hit vallásosságát, gyakorlati keresztyén életté tette, amely áthatotta politikáját, még hadi tetteit is. Hite viszonyban élés volt Istennel és pedig a legbensőbb engedelmes, gyermeki viszonyban. Ezért nem félt, ezért nem aggódott, nem rettegett semmi veszedelemtől, ezért mert mindig nagy

Ezzel befejezem az Írásom csak annyi megjegyzéssel az augusztusi számban megjelent levélhez hogyha annyi energiát használnánk egymás megsegítésére mint egymás hántására akkor nem kellene a mások háta mögött kullognunk, hanem a világ előtt megbecsültek volnánk mi magyarok akár régi akár uj ameri- kások vagyunk is. Én is uj amerikás vagyok és deresedő fejjel jöttem ki Amerikába minden reményemet elveszítve egyedül és első évem olyan volt itt mind egy rabszolgáé de a jó Isten segítségével helyre jött a lelki egyensúlyom és hálát adok érte a Mindenhatónak mert csak Ő benne vetett bizalommal lehet eredményesen járni ebben az életben. Én is idézem a nagy magyar protestáns fejedelemnek Bethlen Gábornak jelszavát: “HA ISTEN VELÜNK, KICSODA ELLENÜNK.”

Mikié Mihály.

dolgokat remélni és a lehetetlent is megkísérelni.

Tudta azt is, hogy az ő élete teljesen Isten kezében van. Első támadásai alatt személyesen vett részt a harcokban és amikor veszedelemben forgott, amikor élete is kétségben volt a harc veszedelmeiben, magát is, seregeit is zsoltár énekléssel bátorította. Amikor pedig az övéi féltették az ellenséges golyó-záporban, a kicsiny- hitüeket ezzel a kérdéssel inti bátorságra: “Hol láttátok jó uraim, hogy király, vagy fejedelmek öreg lövőszerszámmal ellövettek?” Rendületlenül hitt a háború hevében is abban, hogy a fejedelem életét Isten őrzi. Hitének pedig nemcsak szavakkal adott kifejezést, hanem a legveszedelmesebb helyeken is bátran, félelem nélkül állott meg és egy tapodtat sem menekült még akkor sem, amikor az ellenséges golyók már sátrába is becsaptak. Haditetteit is ez a bizakodó hit hatja át. Mikor a csehek segítségére indul, előre kiszámítja és megírja, hogy melyik nap, melyik várost fogják elfoglalni. Ennyi bizonyosság nem lehetett elbizakodásnak, emberi számításnak az eredménye, csak az Isten segítségében való erős és biztos hite tehette őt eny- nyire nyugodtá. Ez a hit vonul át tervein is, amint mind nagyobbá és szélesebbé válik körülötte a munkatér, a szolgálat mezeje. Pedig nem volt könnyű abban az időben ilyen nagy vállalkozásokba kezdeni és ezeknek a sikerében bízni, hiszen Bethlen minden tervében és munkájában mégis csak egyedül volt. Az ő ügye nem volt mindig az erdélyiek ügye. Nem értették meg törekvését, nem bíztak egészen benne és nem siettek mellé állani, amikor arról lett volna szó. Körülötte csodálatosan közönyös a világ. Néha már maga is az elkeseredés és csüggedés szélén áll, amikor az emberek közönyösségét látja legalább is ezt lehet gondolni abból a leveléből, amit Rákóczy Györgynek irt 1620-ban: “Bizony Uram mostan kivántatnék, hogy minden magyar megmutatná hazájához való szeretetét, de amint látom, abban semmi nem kell; s én mellém eddig egy ur egy nemes ember nem jött, hanem csak az erdélyi haddal vagyok; én rajtam ha mi esik, nekem ne tulajdonítsátok Uram, mertha az jó országnak nem kell az maga meg maradása, mellém nem jővén senki, arról én nem tehetek.” Hasonló elkeseredés és szomorúság ébred benne, amikor a magyarországiak közönyösségét látja: “Jó Magyarországtól” nem ezt várta, “ahol csak várja minden ember, hogy mint lészen az dolgoknak vége, senki sem akar szolgálni, otthon