Fraternity-Testvériség, 1955 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1955-08-01 / 8. szám
TESTVÉRISÉG 3 A Presbiter Szövetség szeptember 3. és 4*én Ligonierben közgyűlést tart Az Amerikai Magyar Református Presbiter Szövetség *ez esztendőben a tizedik évi közgyűlését tartja szeptember hónap 4-ik és 5-ik napjain a Bethlen Otthonban, Ligonier, Pa. 1946. szeptember hónap 4-én tartotta a Presbiter Szövetség alakuló közgyűlését a Bethlen Otthon templomában, Ligonierben, Pa. Az amerikai magyar reformátusok által a különféle amerikai protestáns közegyházakban megszervezett gyülekezetek életében évtizedek teltek el, vitatkozások, tusakodások között a fölött, hogy miképpen lehetne a különféle de- nominációkból egy amerikai magyar református egyháztestben egyesiteni az amerikai magyar reformátusok által alapitott gyülekezeteket. Utolsó próbálkozás ennek megvalósitására 1934 és 1935-ben tartott országos értekezlet volt. A cél megvalósitására a lelkesedés falrengető tapssal indult el, de a kivitel, a megvalósítás a tárgyalásokon keresztül eredménytelenül végződött be. Ezeken az országos értekezleteken ha az “egy test—egy lélek” egység nem valósult meg, de az egymás ellen való vitatkozások helyett kiérlelődött, valósággá lett az, hogy lelkületben egyek lehetnek a magyar reformátusokból szervezett gyülekezetek úgy is mint a református hitet vallók és úgy is mint egy nemzetből ide- telepedettek: igy alakult meg először az Amerikai Magyar Református Lelkész Egyesület és 1946. szeptember havában az Amerikai Magyar Református Presbiter Szövetség. ★ ★ ★ Az Országos Presbiter Szövetség célja az a “haladás”, sem más világi elveken épült egyesületek nem lesznek képesek a Magyar Református Szövetség zászlaját kivenni a kezünkből. Felszólalásomban nem vitatkozni akarok a szerzővel, célom csupán lekiismeretem megnyugtatása, hogy megtettem kötelességemet Egyesületünkkel szemben, másrészt hogy békét és nyugalmat hozzak sok újabban bevándorolt testvérem leikébe, akiknek a száz vész és megpróbáltatás után még mindig él a hite, akik a Nagy Lajosokkal együtt még mindig hallják az otthoni kis templomok harangszavát s áldott papjaink áhi- tatos ajkáról a Megváltó szózatát: “Úgy szeressétek egymást, mint én szeretlek titeket” s akiknek éppen ezért még mindig vérzik a szive, ha oktalanul s különösen ha még nem is idegenek bántják őket. Eleget téve Dr. Mészáros testvérünk kívánságának nyilvánosságot adtunk sérelmének. Ez a sérelem azonban, véleményünk szerint, indokolatlan, amennyiben Nt. Nagy Ferenc cantoni, Ohio állambeli lelkész testvérünkről, aki a sérelmezett cikk szerzője s amerikai magyar egyházi életünknek régi érdemes egyénisége, fel sem tételezhető, hogy jogos érzékenységet sértsen. Cikkének figyelmesebb átolvasása után, bárki előtt világos lehet az, hogy ő “amerikai magyar népünk számára a nullánál és holttengernél is kevesebbet jelentők”-nek azokat a régi (arrivék!) vagy uj amerikásokat tartja, akik távoltartják magukat a szervezett magyar egyházi és egyesületi élettől. Mert ilyenek — higyje el Dr. Mészáros testvérünk! — sajnos, a kelleténél többen vannak mindkét csoportban. Ezt megemlíteni tehát nem lehet sérelem azok számára, akik kellő magyarságtudatuk és ősi hitük sugallatára belekapcsolódnak közéletünkbe s “annak munkájában .... résztvesznek s azt szerény tehetségüknek megfelelően támogatják.” Mi, Amerikai Magyar Református Egyesület, voltunk a kezdeményezői s mindvégig legáldozatkészebb támogatói annak a Segélyakciónak, mely mind az első, mind pedig a második világháború után nagyon jelentékeny segítséget nyújtott az ó-haza nyomorúságba süllyedt népének s nem kis mértékben segítette elő a menekült magyarság bevándorlási lehetőségeit. Tettük ezt nem azért, hogy érdemeket szerezzünk, hanem mert azt testvéri kötelességnek éreztük. És érezzük még ma is! Egészen^ bizonyosan igy érzi ezt Nt. Nagy Ferenc is. És amikor a legteljesebb elismeréssel vagyunk azok iránt, aki — akár régi, akár uj amerikások legyenek! — tagjai és fenntartói magyar intézményeinknek: Nt. Nagy Ferenccel együtt bizony “nullánál is kevesebbek”-nek kell tartanunk népünk és magyar ügyünk számára azokat, akik bármely okból is, távoltartják magukat tőlünk. Ennél a pontnál aztán senki bennünket félre ne értsen! Nem az fáj nekünk, hogy bárkinek elmaradása által akár az Egyház, akár az Egyesület — mondjuk ki! — kevesebb taghoz vagy “pénzhez” jut, hanem az, hogy sokan még ezekben a megpróbáló időkben sem tartják magyar becsület kérdésnek magyar népközösséghez tartozásuknak külső dokumentálását. Sérelem lehet az, ha ezt egyik vagy másik cikkírónk felemlíti?! Alig hihetjük. Meg kell nyugtassuk tehát Dr. Mészárost épen úgy, mint minden rendű és rangú olvasónkat: a Testvériség az, amit címéül visel. Magyar és református testvériség. Jóakarat minden jóakaratu magyarhoz. Régihez és újhoz egyaránt. Borshy Kerekes György.
