Fraternity-Testvériség, 1954 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1954-01-01 / 1. szám
10 TESTVÉRISÉG SZIKLAY ANDOR KOSZTA MÁRTON ESETE (Ötödik folytatás) “Megkérdeztem őt”, irta George P. Marsh amerikai követnek, “hogy mennyi időt töltött az Egyesült Államokban. Azt felelte, hogy egy évet és tizenegy hónapot. Megkérdeztem, hogy szándékában állt-e végleges megtelepedés Amerikában. Azt felelte, hogy igen. Ekkor ezt a kérdést tettem fel: ‘Igényel-e védelmet az amerikai lobogótól?’ Azt felelte, hogy igen. E beszélgetés alkalmával sokkal jobb állapotban volt, mint az előbbi találkozás idején.” 13 Elhatározta, hogy ultimátumot küld a “Hussar” kapitányának. Számított arra, hogy az osztrákok ezt a lépést esetleg csak egy makacs “tengeri medve” ok- vetetlenkedésének tekintenék, melynek félresöprését később a magas diplomáciai képviselők jóváhagynák. Offley részéről nem számíthatott elég erőteljes támogatásra. Brown pedig, aki minapi levelében kertelés nélkül mellé állt, túlságosan messze volt a helyszíntől. Itt valóban “huszárfogásra” volt szükség a “Hussar” ellen. A “St. Louis” parancsnoka stratégiai körültekintéssel dolgozta ki tervét, mint ez világosan látható az ultimátumból. 1. Kategorikusan az Egyesült Államok polgárának fogja nevezni Koszta Mártont, noha maga Koszta mindjárt az első beszélgetés alkalmával kijelentette, hogy nem polgár. Utó vég re minden stratégia elemi szabálya az ellenség megtévesztése roham előtt. Az osztrákok csak töprengjenek: hátha az amerikaiak felfedeztek az ultimátum elküldése előtt valamit, ami határozottan bizonyítja, hogy Koszta.—- amerikai állampolgár? 2. Ingraham nem tudhatta, hogy Koszta mennyiben tekinthető legalábbis amerikai honosnak. De ennek két éle van. Azt sem tudhatta ugyanis, hogy mennyiben nem tekinthető annak. Ilyen kérdésekre nem tudhatta a pontos választ senki sem az efajta problémák sokkal későbbi tisztázása előtt, kongresszusi vitákat, bírósági döntéseket, szövetségi rendelkezéseket megelőzően. Másrészről az osztrákok is bizonytalankodtak; nyilvánvalóan érezték, hogy nem állnak eléggé szilárd talajon. Újabb információ jutott el Ingrahamhoz arról, hogy Kosztának egy osztrák Lloyd-gőzösre 13 Családjához intézett egyik levelében megjegyezte, hogy amikor Koszta igenlő választ adott a kérdésre, ezt mondta neki: “Akkor meg is fogja kapni azt.” való átvitele és Triesztbe szállítása már talán csak órák kérdése. Gyors cselekvésre volt szükség. Ingraham taktikája ennek a bizonytalankodásnak a kihasználására is kiterjedt. 3. Az egyszerű hozzászólást, melyet Brown küldött, — mert akármilyen erőteljes is volt az, mégis: csak hozzászólás volt, — határozott utasításnak fogja feltüntetni. A szöveg módot is nyújtott erre. Ingraham “haditerve” egy nagyobb és egy kisebb célpontra irányult. A maximum: kierőszakolni Koszta Márton kiadatását. A minimum: meggátolni azt, hogy a foglyot elvigyék a kikötőből, mielőtt a washingtoni kormány kellő tájékoztatást nyer az ügyről és döntést hoz. A washingtoni állásfoglalás azonban, jobbra vagy balra, még hetek kérdése, hiszen e percben Amerikában még senki nem is tud arról, hogy bármiféle súrlódás történt a szmirnai kikötőben amerikaiak és osztrákok között. Ilyen meggondolások eredményezték tehát azt, hogy 1853 julius 2-án reggel 8 órakor Yon Schwarz kapitány a következő jegyzéket kapta Ingra- hamtól: “Uram! A konstantinápolyi amerikai ügyvivőtől utasításom van arra, hogy követeljem Koszta Márton amerikai állampolgár kiadatását. Kosztát török földről erőszakkal elragadták s jelenleg a ‘Hussar’-on tartják fogságban. Ha e követelésem visszautasittatik, Kosztát fegyveres erővel fogom kiszabadítani. Az ön válaszának ma délután 4 óráig hozzám kell érkeznie.” Schwarz azonnal felelt. Megismételte előző állásfoglalását: Ingrahamnak az osztrák főkonzullal kell tárgyalnia a Kosztára vonatkozó összes kérdésekben. Hozzátette, hogy erőszakos lépéssel szemben azonnali megtorlással fog élni. Egyik részről sem volt több mondanivaló. MEGSZÓLALNAK AZ ÁGYUK? Teltek az órák, fokozódott az izgalom. Mi lesz most? A “St. Louis” egyik kadétja, Richard Wor- sam Meade, Jr., igy irt családjának ezekről az órákról: “Az ‘Artemisia’, egy 12-ágyus hajó, arra készen helyezkedett el hajónkkal szemben, hogy tűz alá fogjon. A fedélzeten mindent harci készenlétbe állítottunk. Az ágyukat beigazitottuk, a municiós kamrák és tölténytárak nyitva álltak, a fedélzet padlóját behintettük homokkal, a vitorlákat úgy állitottuk be, hogy a hajó elindítható legyen harc- ba-küldendő tengerészek elvonása nélkül. A sebészek előkészítették késeik és ollóik nagy tárházát a várható sebesültek kezelésére.” A fiatal Meade szerint “a kikötőbeli osztrák hajósor 2 hadihajóból és 2 egy-egy ágyús kereskedelmi hajóból állt, utóbbiak az osztrák Lloyd-
