Fraternity-Testvériség, 1954 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1954-04-01 / 4. szám
2 TESTVÉRISÉG TUSAI B. MIHÁLY EMLÉKÉRE (1896—1954) Negyven esztendővel ezelőtt, mint fiatal fiút ismertem meg Pittsburghban, ahol az apja mellett nehezen dogozott. Templomjáró, egyházat, embereket szerető fiatal embernek ismerte mindenki, aki mindig kész volt a segítséggel ott, a- hol arra szükség mutatkozott. Az akkor még a- lig induló ifusá- gi munkába teljes lélekkel állott bele és a pittsburghi egyház többi fiatal tagjával együtt ő is egyike lett a jövő reménységeinek. Amikor lelkipásztora lettem, hűséges segítő-társat találtam benne, akiben sem én, sem utódaim sohasem csalatkoztunk. Egyike volt a- zoknak a száz százalékosan jóakaraté, őszintén vallásos embereknek, akik csak építeni akartak, akik a rombolás vagy viszály kodás munkájához segítséget sohasem nyújtottak. Megállapodott, higgadt, de a tréfát és jókedvet mindig szerető természete mindenütt népszerűvé tette, úgyhogy amikor Egyesületünk szolgálatába állott, tudtuk, hogy igazi értékes munkatársat nyertünk benne ezen a téren is. Az a tény, hogy Pittsburghban és környékén jóval több, mint négy évtizedet töltött el, mindig egyházi és köézleti munkában, egyesületi munkájának sikerét előre biztosította. Ismerték mindenütt s ő is ismert mindenkit. Ha volt valaha ember, akiről elmondhatták, hogy csak jóbarátai voltak, de ellenségei nem, boldogult Tusai barátunk valóban az az ember volt. Ezért siratták meg olyan őszintén sok százan, akik csakis a jó embert és a jó barátot ismerték benne. Tusai B. Mihály egyike volt azoknak a régi másodgenerációs magyaroknak, akik ha nem is születtek itt, de még jóformán gyermekkorukban jöttek át. Igen sokat elveszített ezekből a- merikai magyarságunk, mert természetesen az angol nyelv gyors megtanulása, az amerikai élet százfelé húzó mágnesei révén aránylag könnyű volt elhidegülni a magyar élet egyszerűbb, igénytelenebb formáitól. Még azok is, akik az egyházakban éltek tovább, tömegestül fordítottak hátat mindennek, ami magyar s olvadtak bele az amerikai élet óceánjába. Tusai B. Mihály mindig ott maradt, ahová az Isten először rendelte Amerikában. Pittsburgh lett a hazája, a rokonok, földik, jó barátok környezete maradt éltető eleme s ha itt-ott el is költözött Pittsburghból, sohasem ment messzire, régi kapcsolatait sohasem szakította el. Pittsburghi egyházától sem tudott elszakadni s annak hűséges tagja, tisztviselője, megbecsült munkása maradt halála napjáig. Emellett ott volt mindenütt, ahol a magyar közösségért lehetett dolgozni. E- gyesületi munkája széles körökben tette ismertté, jó embereinek száma százakra rúg. Mindig több és több jó barátra tett szert, mert mindenki látta és érezte, hogy igaz és becsületes munkát végez, amelyet magyar lelkiismerettel akar betölteni minden legkisebb részletében. Utoljára halála előtt pár nappal találkoztam vele, a duquesnei egyház gyönyörű új templomának felszentelési ünnepén. Szakadt az eső és a templom helyiségeibe szorult sokaságban csak pár szót tudtam vele váltani. A díszvacsorán a- zonban közel ültünk egymáshoz s jól esett látni, amint ott ült baráti körében, állandóan ismert széles mosolyával az arcán. Ha szemünk találkozott, mosolygása még szélesebbre szaladt, mint az olyan emberé, aki meg van elégedve a sorsával és áldja érte az Istent, aki tele van munkakedvvel és jó reménységgel a jövővel szemben. Csak azok tudnak így mosolyogni, akiknek tiszta a lelkiismeretük s akik úgy érzik, hogy az élettel szemben való minden számadásuk rendben van. Azt hiszem, valóban úgy is volt. Istenével, embertársaival összesímúlt a lelke. Nem volt mitől félnie, még a haláltól sem, amelyre valószínűleg alig gondolt, hiszen1 emberi számítás szerint az egészséges ember még számos esztendőt remélhetett. Örömünnep volt a duquesnei vasárnap s ő is örült sok jó barátja örömének. Négy nap múlva halott volt. Hirtelenül, váratlanul ment el, de nem előkészületlenül. Az előkészületet a- zoknak az évtizedeknek hite, sok segítsége és munkája adta meg, amit egyházának, magyarságának és minden jó ügynek adott. Tusai B. Mihály készen volt, hogy bármikor hívja el az Ur, indul, mint aki tudja, hogy a mennyei Atya jutalma várakozik reá. Mindazoknak, akik szerették és becsülték, nehéz lesz a mi kis magyar életünket nélküle elképzelni s nehéz lesz különösen nekünk, Egyesületünk munkásainak nélkülözni a hű barátot és munkatársat, aki évtizedek óta annyira hozzánk tartozott. Legyen pihenése könnyű és emléke áldott. Vasváry Ödön
