Fraternity-Testvériség, 1954 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1954-01-01 / 1. szám
6 TESTVÉRISÉG A HOZOMÁNY* Nehéz sora volt odahaza a szegény embernek. Ebből a nehéz sorból nehéz volt1 kikászálódni, kétkézi munkával, tollal, akármi szerszámmal csak tengődni lehetett, gyarapodni csak igen nehezen. De azért volt valami, ami igen csak lendített a szegény ember során: egy jó házasság. Éhes disznó makkal álmodik, a mesében az álmodott vágyak kelnek életre, a szegény magyar meséje a királylányról szólt, akinek a ikezét apja fél országával együtt egy derék szegény fiú nyeri el. Az álmokat a modern kor rideg valósága se tudja elseperni. Kedves ez a falusi álom akkor is, mikor a város nyelvén idegen muzsikára szólal meg: Hold világos éjszakán, Miről álmodik a lány; Hogy jön egy királyfi tán, Hófehér paripán... Eljött Julcsa királyfia is. A paripája nem volt hófehér, nem is volt az övé, hanem az esperes úré. Gyurka csak gondviselője volt a paripának, lévén ő az esperes úr kocsisa. Gyurkával jó barátságban voltam. Ha a hívek elfelejtettek meghívni vacsorára, Gyurka szaladt el Bencsbez egy kis hideg húsféléért, no nem a “Mercado”-ra, hanem csak a kisvárdai piac ucca végibe. A szomszéd kocsmából jó bor is került és kettesben szépen megvacsoráztunk. Gyurka hűségesen járt templomba is. Minden reggel buzgón fújta a zsoltárt az áhítaton. Eleinte Gyurkát stréberséggel gyanúsítottam, ha nem az esperesnél szolgálna, 'talán el is kerülné a templomot. Ámbár Gyurka igen sűrűn emlegette az Isten nevit, sőt kálomista létire még a szentekét is... no nem éppen áhítatos formában. De aztán rájöttem, hogy Gyurka tisztességes szándékkal sürgölődött a templom körül, ha talán nem csak áhítatos érzések hozták oda, mindenesetre komolyabb célerányokba forgolódott ottan. Julcsa Dögéből jött be szolgálni. A módos gazdafaluban akadtak szegényebb népek is, Julcsa azok közül való volt. Odahaza megszokta a minden reggeli templomozást és Várdán is ha tehette, legalább piaci napon betért az Isten házába. Ilyenkor Gyurka tekintete el-elkalandozott az asszonyok padja felé. Nem is lepett meg, mikor egyszer templomozás után bemutatta a jövendőbelit. Esketésre engem kért. Gazdiáink, az esperes haagudott is. Hogy jössz te ahhoz, hogy az én kocsisomat eskesd. De Gyurka nem engedett, megmodta az esperes úrnak, hogy velem jobb barátságban van, mint ővele. k * Ezt a közleményt ä brazíliai Magyar Református Egyház “Híradó’’ című kiadványából vettük át, ahol ez Dr. Vincze Károlynak ajánlottan jelent meg. (Sz.) Gyurka is szegény volt, Julcsáéknál se fonták kolbászból a kerítést, de a lakodalom azért szép volt, jó szabolcsi szokás szerint, a násznép összehozta, ami kellett. Volt ott finom csigaleves, paprikás, töltöittkáposzta, sokféle édes és sós holmi, meg egy gyönyörűséges szép nagy torta. A tortát az esperesné asszony készítette, bor is került az esperes pincéjéből, meg egy szál cigány is odaóvakodott, volt ám nagy vigasság. A menyasszonytánc is szépen fizetett. Inkább tréfából, mint komolyan, megkérdeztem Gyurkáit; mi a hozomány? Egy hajójegy, — vágta ki büszkén Gyurka — a Julis bátyja küldte Amerikából. Hát ez igazán szép hozomány, de hát hogy fognak azzal ketten utazni. Az asszony itt marad, — mondta Gyurka, — majd megveszi a házat, jószágot, földet a dollárokból, amit küldök. Csak én megyek. Úgy is lett, Gyurka elment Amerikába, az asszonyka ott maradt. Eldanolhatta, ha kedve támadt: Elment a rózsám, Ámérikába, De én nem megyek utána. Teltek az esztendők. Vagy tíz esztendő múlva vetődtem megint Várdára. Az uccán egy ember megszólított, Gyurka volt, megismert, pedig katonagúnya volt rajtam. Meginvitált, nézzem meg a házát. Az udvaron, egy kilenc éves forma kis fiú hajkurájszta az aprójószágot, a tornácon egy kis baba gőgicsélt a 'bölcsőben. Elébb az istállóba nézelődtünk, egy pár ló, két tehénke, egy kis borjú, az ólban a hízónak való röfögött, az udvaron réce, ruca. Bementünk a házba is, az is szépen be volt rendezve. Julcsa a tornácon várt a dögéi “ham and eggs”-el, a rántott kolbásszal, meg a savanykás nyíri borral. Elbeszélgettünk. A küzdelmes esztendőkről. Meg arról, hogy jó volt a hozomány, Gyúrka a- kármilyen szorgalmas, idehaza nem tudta volna összekaparni a tizennyolc hold földét, a házat, a jószágot. Elnéztem a párt. Gyurka most is délceg legény volt, pedig odakinn bányában dolgozott, de Julcsára alig ismertem rá. Á szemérmes, szelíd kis mezei virág szépségét megette a nehéz paraszti élet. Úgy gondoltam, nem csak a hajójegy volt a hozománya a kis Julcsának, hanem a szorgalma, elszántsága, a harca egy álomért. Az álom megvalósult, övék a mesebeli királyság, a szép porta, a szántóföldek. A szegény ember legnagyobb álma, hogy gazda lehessen a maga portáján. Gyurka hazajött, mert itt várta a párja, a kis fia és nehéz is lehetett a magános élet. De családok is vándoroltak ám haza, sok kis fiú, leány neve mellé írtam a dögéi, pátrohai, várdai konfirmandusok anyakönyvébe; született Cleveland, Chicago, Carteret-ben. Hazahívta őket a szülőföld. Istenem, hát velünk mi lesz?... Báthory László
