Fraternity-Testvériség, 1954 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1954-11-01 / 11. szám
TESTVÉRISÉG 9 — Borshy Kerekes György rovata — Endre Ady: The Arrival of the Lord On a lonely night When my soul was heavy laden — In unexpected stillness — The Lord put his arms around my shoulders. Not with trumpets But with warm hug he arrived and held me tight. He did not come on a bright, sunlit day But on a stormy night. And my vain and proud Eyes were blinded. My youthful zest died; But Him, the Glorious and Mighty, I behold for ever: day and night. Translated by László Kecskeméíhy JOHN F. MONTGOMERY A legőszintébb fájdalommal jelentjük, hogy John F. Montgomery, az International Milk Company, Inc. of New Jersey elnöke, 76 éves korában elhunyt. Mr. Montgomery 1933-tól 1941-ig az Egyesült Államok budapesti követe volt s mint ilyen a magyar nemzet igaz barátjává lett, aki küldetését visszatértével sem érezte befejezettnek. Itt is kereste és szerette a magyar társaságot s nem egy alkalommal ült össze velünk, hogy a háborús viszonyok között felmerült magyar problémákat megtárgyalja és segítségünkre legyen úgy az Amerikai Magyar Szövetség, mint az Amerikai Magyar Segély Akció munkájában is. A legnagyobb szolgálatot azonban “Hungary, the Unwilling Satellite” című könyvével tette, amelyben megcáfolhatatlan adatokkal és logikával mutatta ki, hogy Magyarország nem háborús bűnös, hanem áldozata szerencsétlen földrajzi helyzetének s a környező két nagyhatalom, a német és az orosz, olyan ránehezedő nyomásának, aminek, trianoni megcsonkitottságában, lehetetlen volt ellenállnia. Könyvét annak idején Nicholas Roosevelt, aki őt megelőzőleg volt amerikai követ Budapesten, ismertette a New York Times-ben, teljesen osztva véleményét Magyarország szerepét illetőleg. így tett bizonyságot a két legilletékesebb tanú a magyar nemzet szerepéről egy olyan időszakban, amikor velünk szemben annyi hamis tanú akadt a magyarság helyzetének a világ közvéleménye előtti befeketitésére. Amerikai magyarságunk igyekezett ezért hálásnak mutatkozni s Mr. Montgomeryt mindkét országos intézményünk disz-elnökévé választotta. Könyvét pedig nagy példányszámban helyeztük el mindazokon a helyeken és személyeknél, akiknek tárgyilagos felvilágositását fontosnak tartottuk. Borah szenátor után most Mr. Montgomeryt is elveszítve, a magyar zászlók félár- bócra eresztve gyászolják a kitűnő diplomatát, rendkívüli értékű barátunkat. Ha volt valaha amerikai ember, aki a felszabadítandó Magyarországon majd szobrot érdemel, úgy az minden kétségen felül néhai, jó John F. Montgomery. BUDAPEST ARCA A New York Times egyik legutóbbi száma egy budapesti születésű, jelenleg amerikai polgár, Andrew Meisels nevű kollégiumi lapszerkesztő-diák tollából útleírást közölt. Az érdekes cikkből a következő ténymegállapítások vehetők ki: A város külső képe alig változott. Az Andrássy útból Stalin utra csúfított utcán éjjel és nappal, még mindig zsúfoltak a kávéházak, ha kevesebb is van belőlük, mint azelőtt. A Duna Palotában most is huzza a cigány a régi, szomorú magyar nótákat. A különbség azonban az utcákon is érezhető mégis, mert azokat orosz nevekre rondították. Szórakozó helyeken egyetlen olyan vicc sem csattan el, amely a kormányt figurázná. (Nem úgy mint régen! Szerk.) Borravaló most is van, de az nem a pincéré, hanem a mindent bezsebelő államé. Az emberekkel való érintkezésből kiviláglik, hogy állandó bizonytalanságban élnek s visszasírják a multat. Az iró egy hónapot töltött a “vas függöny” mögötti országokban s úgy tapasztalta, hogy azok között aránylag a magyarok a legjobban öltözöttek és tápláltak. (Ugyan milyen lehet a többi?! Szerk.) Ennek ellenére (hála Istennek! Szerk.) a nép itt a legelégedetlenebb a vörös kormánnyal. A szerző százakkal beszélt, de egyet sem talált közülök, aki az állapotokkal nagyjában is elégedett lett volna. Egy liter tokai bor ára 100 forint, azaz tizenegy dollár! “Gúnyolják a ‘burzsuj’-okat, mondotta fülbe súgva egy kalauz, de én megsúgok magának egy titkot: azok fizettek, de a komik csak Ígérnek” s rámutatott kopott egyenruhájára. Az azonban, Írja a szerző, még mindig különb volt, mint amit Moszkvában látott, amivel viszont nem mondott sokat. Egy zsidó kereskedő azt panaszolta el, hogy visszaadták ugyan a nácik által elvett üzletét, de amikor felépítette és újra berendezte, vörösék mindenestől elvették tőle s most csak sepregető a saját üzletében. A dunaparti palotákat újra építik s azokban kormány- hivatalokat és a rezsim “nagyfej üinek” lakásait helyeik el. Építettek egy uj, modern stilusu autóbusz állomást, de azt már bontják is, mert nagyon “nyuga- tias”-ra sikerült. Egy öreg zsidó ember igy nyilatkozott: “Én már nem félek semmitől. Féltem a náciktól, vártam a felszabadulást. Bolond voltam, hiszen ezek épugy megölnek, amikor akarják.” Stalin halálakor ezreket tartóztattak le és Ítéltek hosszú kényszermunkára, mert örömükben dalolva és kiabálva járták be az utcákat, hogy a zsarnoktól megszabadult a világ. — íme a kép. Szomorú is, vigasztaló is. Mert ha Buda nem is áll, de — “él magyar.” Ahogy tud. Ahogy lehet. BALASSA. ZRÍNYI. CSOKONAY Ez a három név a magyar irodalom három kimagasló nagyságát jelzi. És pedig olyan három költői lángelmét, akiknek az angolnyelvü irodalmi közvéleménnyel való megismertetése régen érzett hiányt van hivatva pótolni. Ezt a hiányosságot akarja betölteni Egyesületünk, amikor a “Hungarica Americana” sorozatunkat következő köteteként, Dr. Reményi József, a Western Reserve University összehasonlító irodalom
