Fraternity-Testvériség, 1954 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1954-09-01 / 9. szám

6 TESTVÉRISÉG — Borshy Kerekes György rovata — NYILATKOZAT A VARGA-FÁBIÁN NYILATKOZATRÓL Az Amerikai Magyar Református Lelkészegyesület és az Amerikai Magyar Református Presbiteri Szövet­ség értesültek Főtisztelendő Varga Béla, illetve Dr. Fábián Béla uraknak az amerikai sajtóban tett nyilat­kozatairól, melyben a magyarországi református egy­ház Evanstonba küldött képviselőit általánosságban kommunista ügynököknek bélyegezték, illetve az egész magyar református egyházat a kommunista párt esz­közének nevezték. Ezzel kapcsolatban a Lelkészegye­sület, összhangban a Presbiteri Szövetséggel, a követ­kező nyilatkozatot tette: “Történelmi tény, hogy a magyar református egy­ház több mint 400 éven keresztül a magyar nép legjobb érdekeinek a képviselője volt és ma sem a rendszer kiszolgálásának eszköze, hanem a régi pozitív értékek­nek néma őrizője. A keresztet hordozó magyar refor- mátusságnak ilyen illetéktelen és ízléstelen megbélyeg­zését elitéljük és visszautasítjuk. Ezzel szemben a nyilatkozó urak mélységesen hallgatnak arról a tényről, hogy a magyar római püs­pöki kar 1951 júliusában egyöntetüleg letette a hü- ségesküt a magyar kommunista népköztársaság alkot­mányára; a magyar római katolikus papok u. n. “béke mozgalmának” 2500 rendes tagja van, melynek vezetői Czapik Gyula egri érsek, Beresztóczy Miklós eszter­gomi helynök és Kovács Sándor szombathelyi püspök; s a legutóbbi bécsi “béke-szónoklatokat” a római ka­tolikus “béke-papok” kiküldöttjei tartották.” Részünkről, akik a nevezett két politikus kijelen­téseiről múlt havi számunkban röviden megemlékez­tünk, a fentiekhez semmi hozzátennivalónk nincs. SZOBROT KOVÁTS EZREDESNEK Ebben az évben ünnepeljük — s úgy látszik mind szélesebbkörü érdeklődés mellett — néhai jó fabrici Kováts Mihály huszár ezredes, a függetlenségi háború magyar vitézi hősi halálának 175. évfordulóját. Az Amerikai Magyar Szövetség emlékbélyeggel emléke­zett meg erről s bronztáblával is kívánja megörökíteni a south carolinai Charlestonban azt a helyet, ahol az első amerikai magyar hős életét adta uj hazánk sza­badságáért. Olyan erkölcsi tőke ez az áldozat a ma­gyarság számára, amit épen a jelen szomorú körül­ményed között a maga teljes mértékében kihasználat­lanul hagyni nagy mulasztás lenne. Finta Sándor vi­lághírű szobrászművészünk, aki a legutóbb a los ange­lesi Kossuth szoborral öregbítette eddigi hírnevét, már régen megmintázta Kováts ezredes lovasszobrát. Ennek Washington valamelyik szép terén történendő felállí­tása olyan teljesítmény lenne, amely magyarságunk számára örök időkre biztosíthatná azt a helyet, ami Amerika történelmében méltán megilleti. Az idő mú­lik. Első nemzedékünk tagjai hullanak sorainkból. Valóban itt a tizenegyedik óra ahhoz, hogy a teljes elsötédedés előtt még valami nagyot alkothasson. Az összes előrelátható nehézségek tudatában is fel merjük vetni a gondolatot: Emeljünk lovasszobrot Kováts Mihálynak az ország fővárosában! Még mindig va­gyunk elegen ahhoz, hogy ezt megvalósíthassuk. Ha más idevándorolt nemzetség hasonlót meg tudott ten­ni, ugyan mi akadálya lehetne annak, hogy mi is meg­tegyük? A közöny? Legyőzhető. Egyházaink, egye­sületeink, sajtónk olyan erőt képviselnek, hogy egy akarattal, kitartó szorgalommal ezen a vonalon a szol­gálatot elvégezhetik. A pénz? Ha annyi más, jelen­téktelenebbre a múltban megszerezhető volt, erre is megszerezhető. Tartozunk ezzel nem másnak, de saját magunknak. A cél megvan s az eléréshez szükséges eszközök nem hiányoznak. Állítsunk méltó emléket első amerikai hősi halottunknak! ITT VOLTAK A Testvériség augusztusi számában irtunk arról, hogy a Magyarországi Református Egyház háromtagú küldöttsége a Péter János debreceni püspökre vonat­kozott megszorítás miatt, vele önként vagy kényszer­ből szolidaritást vállalva, nem jelent meg a princetoni református világgyülésen. Eljöttek azonban a még szé­lesebbkörü evanstoni világgyülésre, ahol, épen a meg­szorítás “news value”-ja következtében, Péter János hírlapi érdekességgé nőtte ki magát. Hangsúlyozzuk, hogy csak érdekességgé s nem értékességgé. Mert mondott ugyan egy a multat minden mondatában le- becsmérlő u. n. “nagy beszédet” az óhazai református egyháznak jelenleg szerinte kitűnő és elmélyült álla­potáról, ennek azonban minden vöröspropaganda érté­két nullára redukálta bizonyos Rev. Jacob, szintén kommunista megszállás alá tartozó keletporoszországi lelkész bátor és őszinte beszéde. Péter tehát elvégezte amit rábíztak, de — hatás nélkül. A másik két ki­küldött, az idő előtt megöregedett Bereczky budapesti püspök és a hallgatag Papp László theológiai tanár a lehető legcsendesebben asszisztáltak a legénykedő Péter mellett. Amikor pedig akár amerikai, akár ma­gyar részről bizalmasabban próbálták megközelíteni őket, akkor vagy sértődöttet adva a “restriction” mögé bújtak, vagy pedig egy amerikai újságíró találó meg­állapítása szerint, lehúzták maguk elé az ide is ma­gukkal hozott “vas-függönyt”. Haszon nem származott az ittlétükből, de kár sem. Valószínűleg ugyanez lett volna a helyzet, ha megszorítás nélkül engedték volna be őket. Amit pedig az óhazai egyház “elmélyültebb” állapotáról mondottak, az bizonyos vonatkozásaiban még igaz is lehet, mert hiszen az természetes követ­kezmény minden olyan korszakban, amikor az Egy­háznak, a teljes szabadság hiányában, a maga mű­ködését a kockázatot is vállalni kész, igazán hűekre kell szorítania. Ha őszinték akartak volna lenni, azt kellett volna mondaniok s nem többet, hogy az Egy­ház megvan s belső hitében talán mélyül is, annak ellenére, hogy olyan vezetés alatt áll, melynek sze­mélyei vagy méltatlanok vagy pedig olyanok, akik lehető legerősebb kormányzati terrornak vannak ki­téve. Ezt elhittük volna. Amit azonban vett nyil­vánosan mondottak, azt nem. AZ IDŐS MUNKÁS PROBLÉMÁJA Legtöbb vállalat nyugdíjrendszere előírja, hogy az alkalmazott 65 éves korában visszavonuljon, annál is inkább, mert társadalmi biztosításra való igénye is megkezdődött ugyanakkor. Ezzel szemben sokan — vállalati vezetők és vezető kormányférfiak is — úgy gondolják, hogy rengeteg emberre nézve tulkorai, hogy 65 éves korától kezdve megszűnjék dolgozni. Az élet-

Next

/
Thumbnails
Contents