Fraternity-Testvériség, 1954 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1954-06-01 / 6. szám
TESTVÉRISÉG 7 Írja: “Áldja meg Isten mindnyájukat, akik jóban fáradoznak, a megboldogult Tusai Mihálynak is legmélyebb részvétemet itten fejezem ki. Két hete \lolt házamnál. Olyan jól elszórakozott. Kislányom, unokám magyar zongora darabot játszott neki, a Turul madárt . . . Isten legyen velünk . . .” Az élet fáradalmai között az ad erőt, hogy “jóban fáradozunk” és együttérző, megértő szivek szeretetének melegsége vesz körül. Ez a legszebb jutalom. Ezt nyerte el Tusai Mihály. Ez legyen osztály része mindazoknak, kik Egyesületünk munkájában “jóban fáradoznak”. TÖVISEK HELYÉRE — VIRÁGOT ÜLTETNI A nagy emberbarát, Lincoln, mondotta: “Ha az élet utján tövisek helyére néhány virágot ültettem, nem éltem hiába . . .” Ez a cél vezeti Egyesületünket is: az élet megpróbáltatása, szomorúsága, nélkülözése tövisei közé a szeretet, vigasztalás gyógyító virágát ültetni. Itt is és megpróbáltatásban élő testvéreink életébe is — az óhazában, hontalanságban is. Csodálatos erőt, reménységet adó hatása van ennek. Erről tesz bizonyságot egy fiatal leányka, ki levelében ezt Írja: “Most hogy édesanyánk kórházban van, nagyon érezzük, hogy mit jelent ő számunkra. Nagyon hisszük, hogy meggyógyul. Sokat imádkozunk érte. Jézus is azt mondta: “Kérjétek és megkapjátok.” A múlt hét végén is nagyon bele kellett kapaszkodnom ebbe az Ígéretbe. A pénzem elfogyott. Mindössze öt forintom volt. (Egy kilogramm kenyér 3 forint.) Nagyon rámnehezedett az, hogy ebből kell 3-ig élni, még lakbért is kell fizetni. Akkor a csendességben azt az igét kaptam: “Ne félj!” Olyan békességet kaptam és hitet. Nem féltem a holnaptól. És Isten teljesítette ígéretét. MEGKAPTUK A CSOMAGOT. Nagyon hálás voltam Istennek és most megköszönöm az Egyesületnek . . .” Egy fiatal asszony részére többször küldtünk gyógyszert. Jobban is lett. De a szive nem bírta tovább az élet kereszthordozását. Leroskadt alatta. A temetés után levelet irt az ifjú férj és a levél végén azt Írja: “... szeretném megköszönni még egyszer utoljára mindazt a sok biztatást, szeretetet, segítséget, amit ön nyújtott Neki. Egy utolsó kérésem az, hogy imádkozzon érte. Imádkozzon, hogy ha már itt a földön nem, legalább ott, ahol most van, találja meg azt a boldogságot, megelégedést, amit itt hiába keresett . . . Fogadják örök hálám kifejezését . . .” Nincsen áldóbb, mint segíteni, a szeretet virágát ültetni el. Ezt cselekszi Egyesületünk. Legyünk hűséges tagjai, hogy még több jót tehessünk. Segítsetek, hogy segíthessünk! LÁTOGATÓK Kedves látogatóink voltak az elmúlt hónapban. A “Budpest American-Hungarian Ladies Democratic Association” 38 tagja, Mrs. Mary Mitruska elnöknő vezetésével, Perth Amboy, N. J.-ből Washingtonba tett kirándulást és a főváros nevezetességei között megnézték a mi központi épületünket is. Kalassay Sárika hivatalnoknőnk kalauzolása mellett gyönyörködtek az épület szépségében. A látogatás emlékére tizenöt dollárt adományoztak a Bethlen Otthonnak. Hálás köszönet érte! Toledo, Ohio-ból, az egyház pénztárnokának, Nagy Józsefnek kedves felesége, Boriska, látogatott el irodánkba. 1938-ban férjével együtt vett részt az óhazai zarándokúiban. Oak Park, Ill.-ból, az Amerikai Magyar Szövetség volt alelnöknője, minden magyar és amerikai közéleti munkának lelkes résztvevője, Sinko Jánosné, örvendeztetett meg látogatásával. Isten hozta! Isten vezérelje őket! Dr. Újlaki Ferenc, elnök. ^Töinnnnroiroinnroiröiroir^nro^roirö^nnnnnr^ ° BEVÁNDORLÁSI ÚTMUTATÓ könyvecskét álli- “ o tott össze az Immigration and Naturalization ° ° Service. A 26 oldalas füzet a legfontosabb tudni- % o valókat tartalmazza a legújabb törvények figye- ° ° lembevételével. Érdeklődők az eredeti, hivatalos „ o ár: 10 cent beküldése ellenében postafordultával ° ° megkaphatják az Amerikai Magyar Szövetség ° o révén. Cim: 614 Mills Building, N. W., Washing- ° ° ton 6, D. C. o °JUbíUlJULSlJULSlJUULfiJULÍLBJLSUUUULSUUUUULSL8JUUL!UUí_/' THE TRUTH ABOUT TH EL THREAT OF BOMBING * TO THE UNITED STATESl i Our government has warned that 89 U. S. cities could be bombed in a single day, leaving more than 11,000,000 dead or wounded. These facts constitute a major threat to our nation and to you as an individual. You can help prevent this catastrophe by volunteering to serve two hours a week as a civilian plane spotter in the Ground Observer Corps. Join the Ground Observer Corps today. Call or write Civil Defense. Wake Up! SignUp! Look Up! I Join the GROUND OBSERVER CORPS! CALL OR WRITE CIVIL DEFENSE