Fraternity-Testvériség, 1953 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1953-01-01 / 1. szám
8 TESTVÉRISÉG — Borshy Kerekes György rovata — ÚJ ÉVI KÉRDÉSEK — 1953 — Jött január, de hoz-é újat, Mitől szivünk jobb kedvre gyulhat? Mikor másnak vig karnevál van, Minket gond ül meg februárban? S ha március derül fel ránk, Tavaszt várhat-é szülőhazánk? Áprilisnak feltámadása Vájjon őt is életre váltja? Régi május régi varázsa Áradhat-é Hungáriára? Vagy hiába jön el junius, Nem ülhet még tort az ősi juss? Júliusban ismét más arat Alföldünkön a Kárpát alatt? Augusztusi tarlókra nézve Busan megyünk az ősz elébe? Szeptembernek sárgult lombjai Szemfedőként fognak hullani? És október szüret je jőve, Lágy kenyere lesz-é s szőlője? így ha november köde gyászol, Hangolhat-é hálaadáshoz? Végül, ha elért a december, Még mindig rab a magyar ember? ... Mennyi kérdés! Ki felel rájuk?! Várjuk, várjuk, de régen várjuk. HORTHY MEGSZÓLALT Az emigráció sajtója idejének kezdete óta kitartóan hangoztatja a politikai egység megteremtésének szükségességét. Ebben egységesek. A megteremtést azonban ősi magyar átok szerint mindenik csak a maga szája ize szerint tudja elképzelni s a kudarcot másra keni. Legújabban olyan tekintély után kutatnak, akinek személyi varázsa talán megteremthetné az annyira — legalább is papiron annyira — óhajtott egységet. Így fordult a tekintet a Portugáliában emigránskodó volt magyar kormányzó felé. Mint olvassuk, a kanadai magyarok egy száz tagú csoportja október folyamán egyenes kérdéssel fordult az öreg Horthy Miklóshoz, hogy az “egység megvalósitása érdekében álljon az emigráció élére.” A kormányzó válaszolt is a felszólításra s válaszában többek között a következőket Írja: “Minden igaz magyar embernek otthon és az emigrációban egységre kellene törekednie. Ehelyett sok párt alakul, melyek részben fontos kérdések időszerűtlen felvetésével csak zavart okoznak vagy egyéni érdekeket szolgálnak. Sajnos még nem érkezett el a lehetősége a cselekvésnek és nem látom biztosítva, hogy fellépésemmel javíthatnék a helyzeten.” — A kormányzó megszólalásával kapcsolatban ide a következő megjegyzések kívánkoznak: 1) Az emigráció széthúzásáért senki más, csakis az emigráció maga felelős. 2) Tényleg hiányzik egy olyan kimagasló egyéniség, aki körül pártállásra való tekintet nélkül tömörülhetne a szétszórt s hazavágyó magyarság. 3) Horthy is elitéli az időszerűtlen és szétválasztó kérdések (például a királykérdés!) felvetését. 4) A kormányzó nem írja, hogy őmaga az élre- állásra nem hajlandó, csupán az időt nem tartja még alkalmasnak. 5) A nyitva hagyott ajtó azt jelenti, hogy ha az emigráció megemberelné magát, esetleg kaphatna olyan vezetőt, aki körül csoportosulhatna s már-már veszendőbe menő értékeit megmenthetné a jövendő számára. 6) Érdekes volna tudni, hogy mivel az emigráció tekintélyes része volt katonákból áll, ezeknek mi a véleménye “volt legfelsőbb Haduruk ’ esetleges hajlandóságáról?! 7) De még érdekesebb, hogy mit szólnának ehhez, ahol nyíltan, hol suba alatt vetélkedő pártok fő- és alvezérei? 8) Hogy pedig a nyugati világ mit szól hozzá: ez a kérdések kérdése, amelyiken az egész dolog eldől. Mi csak szemlélők vagyunk s igy a kérdésekre — még ha tudnának is — nem felelhetünk. SVÉD SÁNDOR IS Még jól emlékszünk rá. New yorki és washingtoni szereplései határozott sikereket jelentettek a Metropolitan Operában s a Constitution Hallban. Egy ideig önálló hangversenyekkel is kísérletezett azután, csökkenő sikerekkel. Egy szép napon Olaszországba ment, ahol a milánói Scalaban kapott vendégszerepeket. Előzőleg egyszer Magyarországon is járt közvetlenül a háború után s kiábrándultán tért vissza Amerikába, ahol a rádióban szerepelt s lemezekre énekelt szintén nem valami átütő sikerrel. Ennek emlékét számos magyar otthon őrzi. Aztán megint útnak eredt s valami népünnepéllyel kapcsolatban olvastuk, hogy a budapesti állatkertben énekelt. Ez a hely nem igen volt “azelőtt” operaénekesi terep. Azóta úgy látszik “előlépett” s visszakapta régi operaházi tagságát. Sőt kommunista kitüntetéseket is kapogatott. Most egy amerikai vöröstoló lapban olvassuk, hogy levelet irt diadalairól egy itteni művészbarátjának. Ebből a levélből idézzük a következő mondatokat: “A mi népünk békében él és dolgozik. A béke a mi országunkban magatartás és eltökélt helytállást jelent... a művészet terén és ahol fontos, döntő események történnek... A művészeknek olyan megbecsülésben van része, amilyen azelőtt itt ismeretlen volt... erre emlékeztet két kitüntetés... az egyik a Kossuth díjról, a másik a “Magyar Népköztársaság kiváló művésze” címről szóló okirat... ha a művész valóban tudása javát adja, akkor... amit tesz, a békéért teszi... életünket a derű, szabadság és a békeakarat légköre veszik körül...” és igy tovább. Ahány mondat annyi beszajkózott kommunista maszlag. Eleinte úgy tudtuk, hogy Svéd minden áron vissza akart jönni, de nem engedték. Most már úgy látszik, hogy vagy egyenes terrorral vagy jól kitermelt hiúságán keresztül kezes báránnyá tették őt, akinek itteni magatartása, modora és ambíciója minden volt, csak épen nem vörös, írását — ha ugyan ő irta a propaganda szólamos mondatokat — talán könnyei között irta. Ha pedig azok mégis tőle, az “azelőtti” elkényeztetett embertől önként származnak, úgy azok a hálátlanság és erkölcsi lezül- löttség bizonyítékai. Szegény Svéd Sándor, igen nagyot zuhant. AZ ELNÖK VALLÁSA Az Egyesült Államok elnökének — mint tudjuk — nincs saját kápolnája a Fehér Házban, sem “udvari pap”-ja. Az elnökök vallásuknak megfelelőleg saját felekezetűk templomát szokták látogatni. így például Lincoln és Wilson elnökök a New York avenuei pres- biteriánus templomban jártak, az Egyesületünk charter4
