Fraternity-Testvériség, 1953 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1953-09-01 / 9. szám
1 10 TESTVÉRISÉG 1832: Lengyelország orosz tartománnyá alakítása. 1833: A rabszolgaság eltörlése az angol birodalomban. 1834: A portugál alkotmánypártiak elűzik Miguel királyt. 1836: Krisztina spanyol királynő elfogadja az Alkotmányt. 1837: Papineau kanadai forradalma; felelős kormány alakítása. 1846: Háború az Egyesült Államok és Mexikó között. 1848: Forradalom Szicíliában és Nápolyban (január).— Forradalom Franciaországban; a Második Köztársaság kikiáltása (február). — Forradalom a legtöbb német államban és Magyarországon (március). — Chartista demokrata tüntetések Angliában (április). Ennek a zűrzavaros, forrongó időszaknak Metternich herceg volt a diplomáciai nagymestere. Ez a nagytehetségü, agyafúrt, modorában simu- lékony s eszközeiben kíméletlen államférfi konok ellensége volt azoknak az eszményeknek, melyeket az amerikai forradalom irt az emberi haladás zászlóira. Alma olyan országláncolat kialakítása volt, mely széttörhetetlen katonai erőkre támaszkodnék és melynek irányitó hatalma osztrák kezekben lenne. ★ ★ ★ A demokratikus szellem e feléledésének idején mintegy tizenhárommilliós tömeg élt a Kárpátok- övezte magyar medencében. Nemzeti törekvéseiket elfojtotta a bécsi udvar; független kulturális erőfeszítéseiket letörte a pángermanizmus; a kialakulatlan kisnemes és polgári középosztály a robotoló parasztság és az óriásbirtokos főnemesség közt vergődött. A német és a latin volt a hivatalos nyelv; 1790 és 1830 között az egyetlen kedvezmény, melyet kierőszakolni sikerült, az volt, hogy a magyar nyelvet rendes tantárgyként volt szabad tanitani az iskolákban. Kossuth, a jogász, újságíró, szónok, politikus, mind gyakrabban és hangosabban követelte, hogy “e félmillió nemesből álló nemzetnek tizenhárom millió emberből álló nemzetté kell válnia, felszabadítva a parasztságot, melynek állapota tűrhetetlen és a modern civilizáció gyalázata. Ez a szégyen, a benne rejlő veszedelemmel, damoklesi kardként lebeg fölöttünk. Rabszolgákkal lehet piramisokat építeni, de nem lehet egy nemzetet naggyá, szilárddá és megbecsültté tenni.” (Az ember önkéntelenül Lincoln későbbi kijelentésére gondol: “Meggyőződésem, hogy kormányzatunk nem maradhat fenn, ha félig rab s félig szabad . . .”) 1848 március 13-án forradalom tört ki Bécs- ben; Metternich Angliába menekült, a Kamarilla megbénult. Két nappal később felharsant Petőfi hangja a Nemzeti Muzeum előtt: “Talpra, magyar!” Tudjuk, mi történt azután. Jött a dicsőséges negyvennyolcas szabadságharc. És jött a szivettépő vég: a fegyverletétel, az Aradi Tizenhárom . . . Sok harcos menekült külföldre, köztük egy fiatal kapitány: Koszta Márton. ★ ★ ★ Amerika népe korántse a jámbor szemlélő szerepét játszotta a habsburgi önkényuralom és a magyar respublika véres küzdelmének ideje alatt. E szabad nép se időben, se lélekben nem volt még túl messze a saját nagy szabadságküzdelmeinek időszakától. Noha a Magyarországtól és más szabadságra törekvő országoktól való fizikai távolsága is túl nagy volt ahhoz, hogy tényleges beavatkozást fejtsen ki, az Egyesült Államok népe éreztetni kívánta azokkal való együttérzését, akik az itt már régen kiverekedett demokráciáért küzdöttek az Ovilágban. így a magyar szabadság- harccal kapcsolatban ez a nép ismételten megmutatta a harcoló, vergődő magyarok iránti mély rokonszenvét. “Izolációsok”, képmutató “be-nem-avatkozók” és őszinte, de rövidlátó megalkuvók mindig voltak jelentékeny számmal a nép és vezetői soraiban. A nagy többség azonban mindig érezte, hogy legalább elvi és erkölcsi része van minden viaskodás- ban, mely az emberi szabadságjogokért folyik. Amerika azelőtt is, azóta is minden olyan harcot figyelemmel kisért, mely bárhol a világon a szabadság és az elnyomás erőit állította szembe egymással. Egy kitűnő amerikai történész találóan fejtette ki ennek lélektani okait a mi napjainkban: “Az amerikaiaknak mondhatni nagy többsége közvetlenül szenvedett nyomortól, kudarctól, elnyomatástól, zsarnokságtól, vagy az Ovilágban, vagy saját régi településeink idején. Ebből fakadt megkapó rokonszenvük mindazok iránt, akik gazdasági, politikai, társadalmi, vagy bármilyen téren alulmaradtak s fölfelé törekedtek. Ez az érzés a tudat mélyéről felfakadó emóció formájában sokszor felmerült. Nemzetközi téren színezte magatartásunkat például a görögök, magyarok, Írek, kubaiak, hinduk irányában, ha nem is mindig meggondoltan, helyesen, vagy a tények kellő ismeretében. Befolyásolta álláspontunkat bűnesetekben, politikai ügyekben. Olyan jellegzetesség ez, mellyel hazai államférfiaink mindig számolnak s mellyel a külföldieknek is mindig számolniok kellene. Ösztönös visszahatás ez, nem pedig kitervelt magatartás ; milliók magánéletének történetéből fakad. Bármely pillanatban felmerülhet valamely nemzet ellen, mely elnyomó politika gyakorlásában tűnik bűnösnek, politikusok ellen, kik túl könyörtelenül támadják ellenfeleiket, általában pedig bárki ellen, aki a pénz hatalmát képviseli, vagy bármiképp túlságosan kiváltságosnak látszik” 6 6 James Truslow Adams: “The Epic of America” (1941)
