Fraternity-Testvériség, 1953 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1953-06-01 / 6. szám
TESTVÉRISÉG 11 HA.IH! RÁKÓCZI! BERCSÉNYI...! Irta: Szécskay György* Szép magyar daliák! Hős kuruc vitézek, Akikről zokogva zeng a régi ének, Hol vagytok? . . . Porladtok: ki erre, ki arra, Sasként nem csaptok le a gyáva labancra . . . Porladtok . . . pihentek . . . Rég’ nyugodni mentek: Hajh! Rákóczi! Bercsényi! Bezerédj! . . . Tárogató nem zeng s hívó jajszavára Kurucok nem mennek hősi, szent csatára, Csak a szellő sírja, a tavaszi szellő, A rügyet, bimbókat új életre keltő S fájóan zokogja, Amint elsuttogja: Hajh! Rákóczi! Bercsényi! Bezerédj! . . . Hajh! Rossz idők járnak a Magyar Hazára! Láncra verve, porban hever — szabadsága . . . A régi sebek mind kiújúlnak megint . . . Könnyes szemem messze — Rodostóra tekint S meg-megcsuklik hangom* Amint elsóhajtom: Hajh! Rákóczi! Bercsényi! Bezerédj! . . . Sírva nézek szegény, szenvedő Hazámra, Millió éhező, zokogó fiára S szeretném jajgatva vádolni az eget! Isten! A magyar nép boldog mért nem lehet? Sír bennem a bánat S — várom, hogy föltámad: Hajh! Rákóczi! Bercsényi! Bezerédj! . . . Mivé lettél Hazám: Magyarok Hazája? A hősök vérének — szolgaság az ára? Fiaid elhagynak? Pusztulsz évről-évre? Szegény Hazám! Hol van, aki — téged védne? Hiába reméltek, Kik csak értted éltek: Hajh! Rákóczi! Bercsényi! Bezerédj! . . . Hol a tárogató? . . . Hadd zokogjon újra! Magyarok! Előre — dicsőséges útra! A magyar Hazáért jérték küzdelembe: Velünk lesz az ősök meg nem nyugvó lelke . .. S kik nyugodni mentek: Küzdelemre kelnek Hajh! Rákóczi! Bercsényi! Bezerédj! . . . Szép magyar daliák! Hős kuruc vitézek, Akikről zokogva zeng a régi ének, Hol vagytok? . . . Porladtok: ki erre, ki arra, Sasként nem csaptok le a gyáva labancra . . . Porladtok . . . pihentek . . . De messzire mentek: Hajh! Rákóczi! Bercsényi! Bezerédj! . . . * (Megjelent Budapesten, 1903-ban, a “FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG” március 15-i ünnepi mellékletében. — Mostani közlését a Rákóczi- szabadságharc 250. évfordulója teszi időszerűvé.) ADY ENDRE VERSEIBŐL * BUJDOSÓ KURUC RIGMUSA Tíz jó évig a halálban, Egy rossz karddal száz csatában, Soha-soha hites vágyban, Soha-soha vetett ágyban. Kergettem a labanc-hordát, Sirattam a szivem sorsát, Mégsem fordult felém orcád Rossz csillagu Magyarország. Sirattalak, nem sirattál, Pártoltalak, veszni hagytál, Mindent adtam, mit sem adtál, Ha eldőltem, nem biztattál. Hullasztottam meleg vérem, Rágódtam dobott kenyéren, Se barátom, se testvérem, Se bánatom, se reményem. Már életem nyugalommal Indul és kevéske gonddal, Vendégséggel, vigalommal, Lengyel borral és asszonnyal. Lengyel urak selymes ágya Mégis forró, mint a máglya. Hajh, még egyszer lennék árva, Be jó volna, hogyha fájna. Áldott ínség: magyar élet, Világon sincs párod néked, Nincsen célod, nincsen véged, Kinhalál az üdvösséged. Elbocsát az anyánk csókja, Minden rózsánk véres rózsa, Bénán esünk koporsóba, De: igy éltünk vitézmódra. A FÖL-FÖLDOBOTT KŐ Föl-földobott kő, földedre hullva, Kicsi országom, újra meg újra Hazajön a fiad. Messze tornyokat látogat sorba, Szédül, elbusong s lehull a porba, Amelyből vétetett. Mindig elvágyik s nem menekülhet, Magyar vágyakkal, melyek elülnek S fölhorgadnak megint. Tied vagyok én nagy haragomban, Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban Szomorúan magyar. Föl-fölhajtott kő, bus akaratlan, Kicsi országom, példás alakban Te orcádra ütök. És, jaj, hiába, mindenha szándék, Százszor földobnál, én visszaszállnék Százszor is, végül is. * Ezek a versek a “Szeretném, ha szeretnének” című 1910-ben megjelent kötetéből valók.
