Fraternity-Testvériség, 1953 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1953-06-01 / 6. szám
TESTVÉRISÉG 5 itt kinn a koreai fronton vagyok. Kérem, tessék az én helyzetemen segiteni. A koreaiaknak saját népe adja a szórakozási lehetőséget. Az amerikaiaknak a papok, rádió, mozi, könyvek. De itt vagyunk mi, kik nem tudunk jól angolul és nincs senki, aki arra gondoljon, hogy magyar is harcol ezen a földön. Kérem: segítsenek rajtunk. Magyar lap, magyar könyv, magyar gramofon lemez minket itt erősítene. Ha máskép nem tudnak segiteni legalább egy pár magyar levéllel gondoljanak ránk. Tisztelettel: Pista.” Mi küldtünk egy pár olvasni valót. Ha valaki, valami módon, segiteni akar, itt közöljük a címet: Pvt. Steven Tierney, US 55266530, Btry C 9th FA Bn., APO 468, c/o P. M., San Francisco, Calif. EMLÉKÜNNEPÉLY BETHLEN OTTHONUNKBAN Bethlen Otthonunk szeptember 6-án, Labor Day vasárnapján, Otthonunkat alapítók és építők tiszteletére emlékünnepélyt rendez. Ezen az ünnepélyen leplezzük le Dr. Kalassay Sándor és Dr. Nánássy Lajos bronz emléktábláját és avatjuk fel épületeinkre adakozók névsorát és adományait megörökítő táblákat. Készüljünk erre a szép ünnepélyre. Dr. Újlaki Ferenc elnök. Gondolatok a Szabadság-szobor előtt Szabadság! messze világító fáklya, annyi sok kín és szenvedés után ím, itt állok én is teelőtted: elfáradt vándora e nagyvilágnak, hogy a bújdosók örök útján, s azok helyett, kik utánam jönnek — hódoljak néked! Én tudom, te ismered már e népet: láttad Kossuthot és láttad a többit, kiket a fényed — mint távol lidérce — e tájra vonzott... s az a furcsa ének, mely ajkunkról, mint sírás, ömlik bele a vidámság tengerébe — nem rontja kedved... Mosolyod örök — akárcsak az eszme, melyért milliók vágya támad, s melyért küzdeni hősi feladat — Szabadság! küldj csak messzi vidékekre minél több fényt, hogy elűzzed az árnyat, és ledöntsél minden börtönfalat — ahol rabok vannak... Kucserik Mária. Déli West Virginiában Irta: Vasváry Ödön Majdnem negyven esztendős amerikai életem alatt most először nyílt alkalmam, hogy ellátogassak West Virginia állam déli vidékére. A Memorial Dayt követő vasárnapon kerületi konferenciát tartottunk Egyesületünk ottani munkásaival Beckley városában, valamint istentiszteletet is, amiből eddig kevés jutott az ottani magyarságnak. Úgy tudom, hogy ez volt a negyedik alkalom, de az előbbi három is csak a közelmúltban történt. Azelőtt talán sohasem volt vallásos szolgálatban része a valamikor sokkal nagyobb számú magyarságnak. így őszinte örömmel láttuk, hogy a nagy távolságok dacára is, amelyek elválasztják kevésszámú és szétszórt magyarságunkat, vagy negyvenen vettek részt az istentiszteleten. Az út több tekintetben meglepetést hozott számomra. Az egyik az volt, hogy a Morgantown- tól Beckleyig terjedő kb. 220 mértföldes utat, ha kanyarogva és majdnem mindig föl és alá menve végig jó utakon tettük meg, — bár Bernáth kollegám, a nagy vidék egyházi és egyesületi vezetője előre megriasztott, hogyha a 40-es út nem nagyon tetszett, mit fogok majd szólni a következő úthoz. Tudom, hogy van ott rossz út is elég, de hol nincsen? így zúgolódás nélkül hajtottam be Rév. Bernáthtal az oldalamon Beckleybe szombaton este. Meleg nap volt és a Memorial napi ünnep miatt csak nagy nehezen tudtunk keresztül menni egypár kisebb, de az alkalomra zsúfolt városon. Beckley maga volt a második meglepetés. Nagyon csinos, tiszta és modern kisváros és amit a szálloda, a gyűlés, az istentisztelet és az étkezés nyújtott, vetekedett a nagyvárosok által nyújtott előnyökkel, ha ugyan felül nem multa azokat. A szép kis háromemeletes szálloda tiszta, kényelmes, csendes, a szobák fürdővel, rádióval, telefonnal ellátva. Fel is hívtam családomat Washingtonban és másodpercek alatt tökéletes összeköttetést kaptam. Másnap a gyűlésünk léghűtőit teremben folyt le délelőtt s az azt követő ebéd külömb volt, mint amit akárhol kaphatnánk. A presbyterián templom, ahol az istentiszteletet tartottuk, gyönyörű, impozáns épület kívül is, de még inkább belül. Az amerikai egyház orgonistája, egy fiatal nő kísérte az énekeket, olyan kifogástalanul, annyira a magyar református éneklés századok alatt kialakult lassú, méltóságteljes tempója szerint, hogy azt hittem, gyakorlott magyar orgonistával van dolgunk. A kis gyülekezet mintaképe volt a tiszteletteljesen viselkedő, feszülten figyelő hallgatóságnak s mikor mindennek vége volt, valahogy úgy éreztem, Isten iránti hálával a szivemben, hogy érdemes volt a nagy utat megtenni. János 8:32 volt az alapigém: “Megismeritek az igazságot és az igazság szabadokká tesz ti-
