Fraternity-Testvériség, 1952 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1952-03-01 / 3. szám
TESTVÉRISÉG 13 Dr. FARKAS GÉZA Egyik legismertebb név Magyar-Amerikában is, de egyenesen elválaszthatatlan szükebb hazájától Ohiótól s méginkább Toledótól, mely a magyar közéletben akár vezetett, akár nem. Farkas minden esetre bizonyította, hogy "vezet". S akár meg is esküdött volna rá. így lett közéletünk legtipikusabb lokál partiótája, a szónak legnemesebb értelmében. Olyan jó amerikai, aki egy jottányit sem engedett magyarságából. Tisztelői most a hetvenedik születésenapján köszöntötték. Ebből mi sem maradhatunk ki, mert hiszen mi is azok közé tartozunk még abból az időből, amikor Egyesületünk központja is az ő városában szerénykedett. Azóta sem mulasztottuk el sem ő, sem mi, hogy barátságos Adjon Istent köszöntsünk egymásra, ha ő itt, mi pedig Toledóban jártunk. Ez pedig gyakran megesett. Most pedig a köszöntésen felül nem dicsérni kívánjuk őt, mert ebben nagyon megelőztek bennünket. Meg kell azonban emlékeznünk egy olyan dicséretről, melyhez hasonlót keveset kapott még magyar. A U. S. District Court egyik kitűnő bírója mondotta ugyanis róla: "15 éve ülök a birói székben és a polgárosítások alkalmával egyetlen egyszer sem hiányzott dr. Farkas ebből a teremből. Boldog mosollyal arcán bátorította és üdvözölte honfitársait és kivonuláskor mindegyikhez volt egy nyájas szava és gratuláló kezefogása ... és ezért nem habozom annak kijelentésével, hogy ez a jószivü, kulturált, istenfélő úriember példája szolgáljon tinektek mintául, hogyan kell egy amerikai polgárnak teljesíteni hazájával, polgártársaival szemben, lojális kötelességet.. Ennél szebbet mi sem Írhatnánk Dr. Farkasról. Áldja és éltesse Isteni A KOSSUTH-HÁZ FELAVATÁSA — A clevelandi “Szabadság” vezércikkéből — “Az Amerikai Magyar Református Egyesület szerves része az amerikai magyar közéletnek s egyike a legrégibb, legtekintélyesebb s legjobban megalapozott intézményeknek. Az uj székház felavatása jelzi, hogy az egyesület milyen sikeres működést folytat s milyen begyökerezett intézménye az amerikai magyar életnek. A Szabadság minden amerikai magyar intézmény virágzását örömmel kiséri, de különösen jóleső érzéssel köszönti az egyesületet a készülő avatási ünnepség alkalmából. Az egyesület egyike volt ama intézményeknek, amelyek az amerikai magyarságot együtt tartották, segítettek fenntartani nemzeti jellegét és ugyanakkor segítették népünket az uj haza légköréhez való idomulásban. Egyszóval, a jellegzetesen amerikai magyar intézményt tiszteljük benne, amely igyekszik egyesíteni az ó- és az uj haza legszebb erkölcsi hagyományait. Tiszteljük benne azt, hogy egyházi egyesület létére nem a vallási szektárianizmus, hanem a vallási közösség gondolatának hirdetője, hogy a vallási türelmetlenség helyett a vallásos humanizmus és testvériség szószólója volt működése során. Az Amerikai Magyar Református Egyesület működése sokágú. Társadalmi funkcióin kivül oly sikeres biztosítási tevékenységet folytat, hogy tagjainak száma és alaptőkéjének összege állandóan emelkedőben van. Az ilyen munka csak rendkivül lelkes és szívós erőfeszítés eredménye lehet. Az egyesület egyként képviselője a régi és uj amerikai magyarságnak. A régi vezetőségen kivül az avatási ünnepségen meg fog jelenni Nagy Ferenc volt magyar miniszterelnök, mint az uj amerikai magyarság képviselője is. A készülő avatási ünnepséget lapunk meleg jókívánságai és őszinte elismerése kisérik.” TULIPÁNOK Habsburg Ottó ur, ez a különben egyénileg rokonszenves fiatalember, pár hónappal ezelőtt megnősült s elvett egy nyelvtörően németnevü szász vagy sváb hercegnőt. Isten éltesse őket! Minden tisztességes ember kívánja, hogy boldogan éljenek együtt. Ezzel aztán az ügy a lovagiasság szabályai szerint be is lehetne fejezve. De nem igy ám a legitimisták, akik alatt — a gyengébbek kedvéért! — a Habsburgimádók értendők. Lapjukban azóta egyik émelygős cikk a másik után jelenik meg a "felséges királynédról, a Regináról. Élretola- kodik ebben egy New Yorkban élő idősebb kisasszony, aki "A királyné kedvenc virága" cimen arról émelyegtet, hogy a Regina él-hal a tulipánokért, melyről azt irja, hogy "a létfentartáshoz szükséges és Magyarország jólétét egyensúlyban tartó aranyparitásu búzánk mellett, a nemzeti érzésünk és vidáman zengő megvallásunk aranyparitásu felkiáltó jele lett", most tehát "boldogok vagyunk, hogy Regina királynő is (már nem is -né, hanem -nő! Sz.) úgy szereti a tulipánt s mi ezer év óta álmodó magyarok, mindenből kifosztva érthetetlenül állunk az ostorozó végzet előtt, de a lelkünk él s mit is adhatunk eljövendő királynénknak, mint ezt a nemzeti virágot? Oly fenséges gesztussal nyújtjuk át a Felségnek, ahogyan hajdanában a kisded Jézus nyújtotta át édesanyjának Máriának a Názáreth napsugaras mezőin szedett virágokat"... Végezetül pedig arra kéri a rubintos szerző a költőket, hogy "Írjanak verseket, zengő rímekbe szedett koszorút a tulipánról s ültessetek honfitársnőim tulipánt, Regina virágot" mik majd annak idején a nyilván fehér lovon Budára ügető királyné lábai elé szórandók, mert hiszen — mint irja — "amikor szirmai kinyílva, széttárják keblüket, mintha eleven imádságos ajkak volnának és tetemrehivásként ostromolják az eget''... — Nos, mi ugyan, sem tulipán, sem más módra nem ostromoljuk Reginával kapcsolatban az eget, hajlandók volnánk azonban barátságosan megostromolni valamelyik jónevü orvost, hogy a szolgalelküségtől csepegő szerző elmeállapotába sürgősen tekintsen bele. Hátha még gyógyitható szegény! MAGYARUL Egy másik szerző, ugyanabban a krónikus habsburg- izmusban szenvedő és szenvelgő lapban arról elmélkedik, hogy a Habsburg uralkodók mindenkor nevezetesek voltak nagy nyelvtudásukról s kiizadd közülük összesen vagy hármat, akik nyefegtek valamit magyarul is. Pedig — mint ő is irja — már az 1500-as években törvényt is hoztak a rendek arról, hogy az uralkodóházból származóknak már serdülő korukban meg kell tanulniuk magyarul. A Habsburgok azonban (s ezt már mi Írjuk!), mint annyi más mindent, ezt sem tanulták meg. Itt van azonban — irja ismét a szerző — “Ottó trónörökösünk, aki kiválóan beszéli nyelvünket és szivével, leikével magyar.” — Éhez csupán annyi kommentár kivánkozik, hogy ismertük Ottó urat olyan korában, nem is olyan régen, amikor magát következetesen és minden magyar vonatkozás nélkül még “Otto von Austria” néven ille- gette s mint ilyen osztrák légiót szervezett, mely ugyan hamar és csúfosan önnön dugába dőlt. Továbbá olyan korában (és pedig legutóbb!), amikor osztrák és nem magyar földet tétetve felséges térdei alá esküdött örök hűséget hitvesének, aki szintén elég távol áll attól, hogy magyar legyen. De mert úgy látszik az osztrák szőllő időközben végkép megsavanyodott számukra, most felfedeztetik magukban a tulipántos magyart. Már-már várjuk, hogy valamelyik legényegyleti bálon a felséges pár csürdöngölőre perdül s rá paprikás szalonnát eszik. Még pedig debreceni budli bicskával! — Ahoz pedig már nem is szólunk, csak ideiktatjuk, hogy egy német- országi állítólagos festőművész szerint “ha Wilson, Roosevelt vagy Churchill csak negyedrésznyi politikai érzékkel és higgadt megfontolással rendelkeztek volna (mint
