Fraternity-Testvériség, 1952 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1952-02-01 / 2. szám
TESTVÉRISÉG 9 katolikusságát szinte tökéletes harmóniában tudta összeegyeztetni származásának magyar voltával. A magyar közélet terén gyakran találkoztunk s minden találkozásunk csak erősítette vele szemben érzett őszinte nagyrabecsülésünket. Ha voltak is olyan magyar kérdések, melyekben felfogásbeli különbségek mutatkoztak közöttünk, ezek a különbségek komoly ellentétekké sohasem fajultak, mert meg voltunk győződve szándékai tisztasága felöl. Host, hogy az Ur váratlan hirtelenséggel, 60 éves korában hazaszólitotta, a szomorú hirt mély megrendüléssel véve, a legmelegebb magyar testvéri szívvel osztozunk azoknak gyászában, akiket halála megszomoritott. Nemcsak Egyházának, híveinek, családjának, barátjainak fáj az ő elhunyta, de — nyugodtan írhatjuk — az egész magyarságnak. Élete nyereség, halála veszteség mindannyiunk számára. Igaz ember volt, emléke élni fog. Az űrt pedig, amit maga után hagyott, re* méljük betölti Istenünk hozzá hasonló egyéniséggel. EJ MAGYAR VT Irtunk is már egy alkalommal arról, hogy a hontalan magyarság sajtó termékei közül magasan kiemelkedőnek és legértékesebbnek tartjuk az “üj Magyar Ut” cimü eddig Münchenben megjelent folyóiratot. Hogy csak a legismertebb neveket említsük: Bakó Elemér, Gombos Gyula, Hajnóczy Gergely, Máriássy József, Soós Géza, Teleki Géza személyében olyan szerkesztőségi gárda gondoskodik a lap tiszta magyar és magas irodalmi nívójáról, amihez hasonlót más vonalon hiába is keresnénk és akiknek személyéhez és munkájához a kínzóitól megszabadítandó Magyarország felépítésében jogosult reménységek füzhetők. A szerkesztőség tagjainak legnagyobbrésze már itt van az Egyesült Államokban s értesülésünk szerint komolyan foglalkoznak a gondolattal, hogy lapjukat is átplántálják e legszabadabb földre. Ennek megvalósításához azonban az is szükséges, hogy amerikai magyarságunk ismerje fel a jóindulatú pártfogás morális kötelezettségét. Nagyon tudnánk örülni annak, ha ez nem maradna el. Hisszük is, hogy megfelelő megközelítés révén ez elérhető. Ez a pár sor legyen egyike a kísérleteknek, mely ebbe az irányba igyekszik hangolni olvasó táborunkat. Meggyőződésünk ugyanis az, hogy a lap pártolásával, megrendelésével jelentékenyen tudnánk hozzájárulni egy egészségesebb egyetemes magyar közszellem kialakításához. VERBA SÁNDOR Régi ismert név Egyesületünk történetében. Huszonkét éves korában, 1909-ben lépett tagjaink közé s azóta szakadatlanul, tehát 43 éven át viselt különböző tisztségeket osztályánál s jelenleg is ügykezelője Whitsett, Pa.-i osztályunknak. Tisztikarunk őt választotta ki, hogy Kossuth Házunk ünnepélyes felavatásán, mint legrégibb munkatárs, az Egyesület vendégeként legyen jelen. Meghívásunkra most válaszolt az őt annyira jelemző szerénységgel: “Nem találok szavakat — Írja levelében — a válaszadásra. Ugyan mivel érdemeltem én meg ezt a magas kitüntetést? Hiszen a munkások között is a legkisebbnek érzem magam. Az a csekélység, amit én tettem, azzal önmagámnak és családomnak, végső sorban felebarátaimnak tartoztam, melyért jutalom nem jár. Hogy mindezektől eltekintve személyemet mégis megtisztelték, ezerszeresen köszönöm meg Egyesületünk nagyra- becsült vezetőinek. Ilyen dolgok csakis egy Református Egyesületnél történhetnek meg, ahol a legszegényebb is megbecsült testvér. Áldom azt az órát, melyben Egyesületünk tagja lettem s ha az én körülményeim esetleg nem is engedik meg, hogy személyesen Önökkel együtt ünnepeljek, de szivvel-lélekkel jelen leszekMegható mondatok ezek. Tisztikarunk azonban várja, hogy Verba testvérünk személyében is köztünk legyen. KÁLDOR KÁLMÁN Csendben, de nem észrevétlenül jubilál a “St. Louis és Vidéke” cimü hetilap. Fennállásának negyvenedik esztendejét ünnepli az idén. Helyi lap lévén, a legszélesebb körben nem igen ismert magyarságunk körében. Szerkesztője azonban annál inkább. A jubiláló Káldor Kálmán nevét mindenütt ismerik Magyar-Ame- rikánkban, hiszen többek között kb. 15 évvel ezelőtt ő volt a kiadója és szerkesztője annak a hatalmas kiadványnak, mely írásban és képben ismertette magyar településeinket s azoknak szereplőbb személyiségeit. Az adatgyűjtést annak idején ö maga végezte s útja során alig volt “place”, amit meg ne látogatott volna. Rokonszenves egyéniségénél alkalmasabb azt a munkát aligha végezhette volna el. Azóta egy kicsit lecsendesedett ő is, mint annyi más érdemes szereplője az első nemzedékbeli újságíróknak. Első szerelmét azonban nem adta fel, lapját ma is gonddal és szeretettel írja s vidékének érdekeit épenugymint az egyetemes magyar ügyeket hűséggel szolgálja. Elnöke a Hetilapok Szövetségének s ebben a szerepében legfőbb gondja egy olyan alap teremtése, amiből a kiérdemesült s elöregedett magyar újságírókat segélyezni lehetne. A munka, amit negyven év alatt végzett, értékes munka volt s ha anyagiakban neki nem. sokat hozott is, hozta a meg
