Fraternity-Testvériség, 1952 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1952-11-01 / 11. szám
4 TESTVÉRISÉG AZ UJ ELNÖK ÉS MAGYARSÁGUNK A nagy politikai csatának vége. Eisenhower tábornok s rajta keresztül a republikánus párt győzött. Nemcsak az elnökség lett övék a győzelemmel, hanem a parlamenti többség is. Mi távoltartottuk magunkat egyesületi vonalon mindenféle propagandától, mert hiszen nem tartozik tisztünkhöz tagságunk bármely irányban való befolyásolása. Mindkét pártot jónak és alkalmasnak tartjuk az ország vezetésére s mindkét elnökjelölt is kiváló egyéniség hatását keltette. Magyarságunk elég régen gyökeret vert már ebben a hazában ahoz, hogy meggyőződését saját maga alakitsa ki. Amit kértünk az csupán az volt, hogy mindenki éljen most különösen polgári jogaival, mert a világ sorsát eldöntő kérdések húzódnak meg a választás kuliszái mögött. Nem kétséges, hogy ezt tanácsunkat megfogadta magyarságunk épenúgy, mint általában az amerikai közönség is, melyet minden oldalról ösztönöztek erre. Eddig soha nem tapasztalt mértékben szavazott a polgárság s közte bizonyára a magyar származásúak is. Az eredmény taglalását elvégezték az erre hivatottabbak, a mi részünkről hangsúlyozandó tanulság mindössze az, hogy a polgárság ismételten megmutatta józanságát és semmiféle pártgépezet által nem befolyásolható önállóságát. Mit hoz a jövő, hogyan válik be az uj kormányzó párt: nem tudhatjuk. Amit általában várnak és mi is várunk tőle az, hogy tartsa meg s lehetőleg fejlessze az előző rezsim szociális alkotásait s korrigálja a hibákat, amiket az főképen külpolitikai téren elkövetett azzal, hogy a győzelmet, legalább is eddig, engedte kicsúszni kezei közül. Magyar vonalon örömmel láthattuk, hogy minden eddiginél nagyobb mértékben kapcsolódtak be vezető embereink az amerikai közéletbe s szereplésükkel nem egy helyütt emlékezetes dolgot is végeztek. Itt például egy olyan képet közlünk, mely azt a jelenetet ábrázolja, midőn Nt. Béky Zoltán ref. esperes, vezértesüle- tünk uj tagja hivta fel az akkor még elnökjelölt Eisenhower tábornok figyelmét a magyar kérdésre, nagyon ötletesen megajándékozva őt Montgomery volt budapesti U. S. követ “Hungary, the Unwilling Satellite” cimü könyvével. Erről a jelenetről képek kíséretében a Trenton Sunday Times október 19.-i száma így emlékezett meg: “Eisenhower tábornok ünnepélyes Ígéretet tett a magyar polgárok küldöttségének, hogy a kommunizmus elleni harcát folytatni fogja s mindent elkövet a vasfüggöny mögött rabszolgaságban tartott népek megszabadítása érdekében. A tábornoknak Béky Zoltán ref. esperest, leányát Béky Margitot, Orosz János repülőtiszt, veteránt — kinek hét testvére harcolt a II. világháborúban —, továbbá Kovács Balázs Mihály v. ezredest, kinek őse Kovács Mihály ezredes a Washington hadseregének ismert hőse volt, — Driscoll kormányzó mutatta be. A magyar nép nevében Miss Béky ajándékozta meg a tábornokot Montgomery könyvével. Üdvözlő szavaiban Béky esperes a következőket mondotta a tábornoknak: “Kifejezésre juttatni kívánjuk mély hálánkat Önnel szemben mindazért amit tett ezért a hazáért és a vasfüggöny mögött rabszolgaságba igázott népekért. Kérjük Önt, tegyen meg mindent, ami csak hatalmában van, közeli felszabaditásukért.” A tábornok megigérte, hogy minden lehetőt megtesz”. Volt tehát a nagy választási kampánynak egy olyan kimondottan magyar vonatkozású emlékezetes jelenete is, amelyben a mi szükebb református egyesületi családunknak egy vezető tagja hivta fel az Egyesült Államok jövendő elnökének figyelmét a nagy magyar tragédiára. Illesse érte elismerés őt s az általa toborzott küldöttséget. felhívás az ujamerikásokhoz Minden ujamerikás magyar figyelmét felhívjuk arra, hogy a kötelező jelentkezés határideje közeledik és annak elmulasztása kellemetlenséget okozhat. Kétféle jelentkezési kötelezettség van: 1) az első két évben beadandó félévenkénti jelentés, ami 4 Ízben esedékes, legközelebbi benyújtási határideje 1952. december 31, (DPC Form 12). Benyújtásra kötelezett minden családfő és az érkezéskor 21 évnél idősebb gyermek, — feleség és érkezéskor 21 évnél fiatalabb gyermek a családfővel egy űrlapon jelent. 2) mindenki, aki még nem polgár, köteles évenként egyszer, minden év januárjának 10—16 napjai között Address Report Card-ol benyújtani. Ezt minden személy egyenként tartozik kitölteni, tehát feleség és gyermek is külön-külön jelent. (Form 1-53) Tavaly többszáz ujamerikást láttunk el a kérdéses űrlapokkal és idén ugyanezt a szolgálatot ismét ellátni kivánjuk. Akinek tehát szüksége van ilyen űrlapra, közölje velünk, hogy melyikből hány darabra van szüksége és ki részére, hogy azt idejében elküldhessük. Inkább kérjük előbb az űrlapot, semmint elkéssünk a jelentkezéssel. Cimünk: The American Hungarian Relief, Inc. 246 Fifth Ave., Room 509, New York 1, N. Y. Telefon: MUrray Hill 6-1684