Fraternity-Testvériség, 1952 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1952-08-01 / 8. szám

TESTVÉRISÉG 11 szerette volna elvinni Unghy Böskét. Koponya ilyenkor (hevesen bokázott éppen!), fölénytől dudorodó nyakkal intette le a képezdészt: — Coki, prepa! S folytatta a bokázást... A meggondolatlan hetedikest viszont igy tromfolta le: — Bagoly, három lépés distanc! Prepotenciába fűlt a gőgje... Csak odahaza szelídült meg. Mert amire visszakerültem volna a konviktusi vacsoráról, Koponya pajtás teljes hevületben gyúrta a másnapi galuskát, avagy főzte a paszulyt, miközben viharosan fújt egy csiklandó virágéneket. Úgy szokásból megszólí­tottam: — No, hogy állsz a kislánnyal? Az öreg úgy mosolygott le rám, mintha már legalább jegyet váltott volna a kislánnyal: — Azt hiszem, nyeregben vagyok. Igaz, nem szóltam neki még, azt hiszem mindazáltal, hogy esélyeim brilliánsak! S két pillanatra abbahagyván a dagasztást, maga elé morfondírozott: — Tegnapelőtt este célozgattam előtte néme­ly es lehetőségekre... Nem válaszolt, csak mo­solygott szegényke, ami körülbelül beleegyezést jelent. Azóta elhatároztam véglegesen, hogyha sikerül átcsúsznom ezen a hervadt matúrán, nem leszek teológus, hanem rektóriára szállók ki ta- nitónak s egy éven belül oltár elé vezetem Unghy Böskét... Hej, micsoda életünk lesz párosán! Láttam tüstént, hogy Koponya pajtás végleg beszámíthatatlan lett, tehát nem lehetett komo­lyan venni. Azalatt pedig egyre csúszott lefelé ... Teméntelen apró és piszkos adóssága keletkezett, az unalmas koszt miatt kezdett letargiába esni s már öt tárgyból állt abszolút szekundára. Hanem akkor levágott a menny kő! Oly vá­ratlanul, hogy nem is tudom, hol kezdjem volta­képpen ... Február legvége volt, sűrűn hullt a hó, de már enyhébb lett a levegő. Egy hét múlva kellett volna megtartani a táncvizsgát, s Koponya azon veritékezett éppen, mi módon hajszoljon föl vagy három korona kölcsönt? Már-már arra gon­dolt, hogy Gutmán urat, a mozgó zálogházast fogja megkörnyékezni, amikor egy este lihegve és ész nélkül rontott be a szobába... Hirtelen alig ösmertem rá! Ahogy berontott, sarokba vágta a kalapját, a haja dúlt volt s kín vongalott az arcán. Szó nélkül belerúgott a krumplizsákba, hogy a szo­bán gurult végig a sok krumpli, belerúgott a paszulyos zsákba, hogy az is felfordult s ömlött a zsákból a paszuly. A krumplin és paszulyon táncolván toporzékolva, belekapott a hajába, mint az eszelős: — Az Isten vette el az eszemet, amikor ki- kezdtem őnagyságával! De úgy kell nekem: mi­nek voltam olyan hatökör! Először meghökkentem, de nyomban csilla- pitgatni próbáltam: — Uralkodj magadon, Koponya pajtás! Az Istenért, mi történt veled? Koponya abban a pillanatban visszaesett rendes hangjába. Kettőt fújt, lelépett a szétguri- tott burgonyáról, az asztal mellé telepedett egy ládára, lekönyökölt két karra s öt ujját a haj- bozontjába túrva, belefogott: — Figyelj csak ide, öreg komám, micsoda pech üldöz engemet! Üvölteni volna kedvem... Kiderült néhány pillanaton belül, hogyha valakinek, Koponya pajtásnak valóban volt oka a felüvöltésre. Arról volt szó dióhéjban, hogy félórával előbb annak rendje szerint indult el Unghy Böskével a tánciskolából, szorosan egy­más mellett. Igaz ugyan, hogy egy megfontolat­lan prepa is oda akart szegődni a leány oldalára, ámde Koponya abban a pillanatban odaszólt neki: — Tágulni, fika! A szegény fika tágult is esze nélkül. így értek el ketten a kollégiumkert kapujáig, ahol is Manci néni, az élemedett kofa árulgatta a sültgesztenyét... Itt tört ki a skandalum! Unghy Böske megállt félpillanatra Manci néni előtt s annyit szólt félhangon Koponyához: — Veszek egy kis gesztenyét. Erre már Koponya pajtásban is fölágasko­dott a lovag s fölényesen vágott vissza: — Hagyja csak, kedves... Majd én! S hidegen utasította a kofát: — Manci néni, adj ék harmincért! Manci néni, akit már csak a sok ránc tartott össze, zacskóba rakta a harminc fillérért rendelt gesztenyét, átadta a leánynak, Koponya pajtás viszont kapkodva kezdett keresgélni a zsebeiben s abban a pillanatban elszürkült. Alig tudta ki­nyögni: — Bocsánat, Böske, de véletlenül nincs... apró nálam ... Unghy Böske sírástól környékezve, remegő szájszéllel fizette ki magáéból a harminc fillért, szembeállt Koponyával s komisz csepp mosollyal annyit mondott: — Kedves Koponya, maga csak sétáljon haza s gyúrja tovább a galuskát! Faképnél hagyta s egyesegyedül indult meg a házuk felé. Koponya pedig, hogy mimódon került el hazáig, maga sem tudta. Egyetlen érzés marta csak: hogy egy világ omlott össze benne. Itt megállt az előadásban Koponya. Csöndes volt már, egészen csöndes. Annyit szólt réve­dezve: — Miatta iratkoztam be tánciskolába, miatta eszem naponkint paszulyt és krumplit felváltva, miatta van öt végleges szekundám s miatta ke­rültem csődbe ... Nem leány ez, hanem vámpír! S tovább is úgy maradt, az asztalnak tehén­kedve, hajába mélyesztve a tiz ujját. ... Kint tavaszelői szél zsongott. S ezen a zsongáson át kárhozatos ének verődött el hoz­zánk a szomszéd gárda valamelyik szobájából. A szomszéd gárda valamelyik szobájában ugyanis

Next

/
Thumbnails
Contents