Fraternity-Testvériség, 1952 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1952-08-01 / 8. szám
TESTVÉRISÉG 9 Csodás naplemente Csupa csoda a naplemente, Magát színtengerbe temette, Bárányfelhő alakját váltja, Lustálkodik az ég határán, Mint egy aranypikkelyes bálna. A nap éppen sírjába lépett, Most vissza tükröz minden szépet, Egy gazdag élet színes álma Mosolyt sugárzó halk danával Ringatja át a túlvilágba. Szinte én is színekké válók, Befonnak az alkony-sugárok, ’ Feltűnik az esthajnal csillag, Gyémántot tűz fénykoszorúmba, Egy szebb világból rám kacsintgat. Mámorít, hogy e földi páston Ilyen lesz majd eltávozásom, Csalódás, bú, seb mind egy szálig Szent nyugalom boldog ölében Egy-egy mosoly-sugárrá válik. Hírnév, siker, vagyon, mohó vágy Múlandóságnak lesz vetett ágy, De felragyog a lelkem fénye, Mint egy csillaggá lobbant szikra, Átpattanok Isten szívébe. Onnan, hogy nyugalmam legyűrje, Mint üstököst dob ki az űrbe, Koronként, míg messze bolyongok, Színdőzsölő nagy alkonyaikor Megmutatnak az égi boltok. És elmondom az embereknek, Kik földi javakért remegnek, Egy perc alatt veszítnek mindent, De mindennél nagyobbat nyernek, A legnagyobb vagyont: az Istent. Szabó László Koponya — csődben — Elbeszélés — Irta: Komáromi János Koponya pajtásnak más volt a neve tudvalévőén: Koponyának csak becéztük. Igaz is, hogy nagy koponya volt. A bölcselkedés iránti hajlam már ekkor felülkerekedett benne, tapasztalatai voltak, egy-két ötletes megjegyzést hullatott el emberekre és dolgokra, ámbár tehette is. Hisz másodizben járta a nyolcadik osztályt. E január hó derekán félévi bizonyítvány előtt álltunk, Koponya viszont szekundára állt görögből. A hellén nyelv és irodalom profesz- szora valami három nappal előbb igy szólt hozzá, mialatt Koponya a pódiumon állt lógó fejjel, mert ezúttal is alig makogott az Odysszeából: — Mondja csak, Koponya, hány ökre van az édesapjának? (Mert a tudós tanár ur is csak becenéven szólította az öreget.) Koponya pajtás kapott a szalmaszálon, abban a dőre önámitásban, hogy a professzor ur meg talál feledkezni esetleg mai nyomorult feleletéről s nem jegyzi be neki a négyest. Nagy diadallal vágta ki tehát: — Négy ökre van az apámnak, tanár ur, kérem szépen . . . — Csak azért érdeklődtem — zárta le a párbeszédet a tanár ur — mert az a négy ökör sem huzza ki magát a félévi szekundából . . . No, sétáljon be a padba, vén fakir! Koponya pajtás föllélekzgtt s oly megfoghatatlan lelkinyugalommal indult vissza a helyére, mint akinek legnagyobb rendben a szénája. Nagy oka volt erre a semmivel való nemtörődésre . . . Abban az időtájban egy kislány is lakott a diákvároskában: Unghy Böske. Aprózott járására ma is emlékszem, komoly fejtartását ma is látom, hisz az tette oly ellenállhatatlanná, hogy közel huszonöt esztendő után is sóhajtok reá egyet. Ez a növendék-hajadon volt az oka, hogy Koponya pajtás feléje se nézett az algebrának, nem is említvén a görögöt, amelyet gyűlölt. Ahelyett úgy négy nappal előbb azzal nyitott rá közös szobánkra, ozsonnaidő körül: — Vedd tudomásul, kedves komám, hogy vagy Unghy Böske lesz a törvényes hitvesem, vagy remetének állok be valamelyik barlangban, a hotykai hegyekben! — Ember! Ember! — kiáltottam föl ingerülten. — Hány esztendős is vagy te mostan? Koponya maga elé nézett, mintha életkorát igyekezett volna kiszámítani: — A huszadikat taposom, komám. Böske ezzel szemben tizenhat lehet. Erre kifejtettem előtte ott helyben, hogy a tervezett házasságból semmi sem lesz. Mert ő
