Fraternity-Testvériség, 1951 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1951-03-01 / 3. szám
OFFICIAL ORGAN OF THE HUNGARIAN REFORMED FEDERATION OF AMERICA _a Published Monthly Megjelenik havonta Főszerkesztő—Editor in Chief: FRANCIS ÚJLAKI, D. D. Felelős szerkesztő—Managing Editor GEORGE E. K. BORSHY Subscription $2.00 a year Előfizetés évi $2.00 Társszerkesztők—-Associate Editors: EMERY KIRÁLY and EDMUND VASVÁRY “Reentered as second-class matter May 1st, 1940, at the Post Office at Pittsburgh, Pa., under the Act of August 24, 1912. Original entry as second-class matter authorized August 10, 1946” VOLUME XXIX. "THE YEAR OF THE NEW KOSSUTH HOUSE" MARCH, 1951 MEGLEPETÉS... Nem sok olyan darab föld van az öt földrészen, melynek a megtartásáért a rajta élő nemzet annyiszor hullatta volna a vérét és építette volna újra otthonait, mint a magyar. Ezer esztendő óta minden században többször, évtizedeken át két Ízben is csaknem az elvérzésig védelmezte hazáját a magyar nép. Nem csoda, hogy a szakadatlanul tartó küzdelmek, harcok nemzedékről-nemzedékre megszámlálhatatlan életét feláldozó hőst adtak, hősi tetteket váltottak ki ennek a nemzetnek az ezer éves életében. Nem csoda, hogy amig a férj a haza védelmében a csatamezőn maradt örökre, az özvegy az árván maradt gyermekeit férjének hősi tetteit mesélve ringatta álomba. Nem csoda, hogy nemzedékről-nemzedékre sok magyar édesanya kebelén az Isten olyan lelkeket nevelt fel, akik megénekelték a “holtak hidján” életüket feláldozó hősök életét, a nemzet örömeit, szenvedéseit biztatóul a jövendőben elkövetkezendő küzdelmekben való helytállásra. Már Árpád idejéből, a honfoglalás korában a szent Galleni-kolostor évkönyveiben feljegyezték a barátok, hogy a csata után ott megpihenő pogány magyarok áldomást ittak, daloltak, táncoltak. A vándorlás idején is voltak már kobzosaik, igriceik, énekmondóik, akik a csatároknak daloltak a dicsőségről. A névtelen jegyző írásában megemlíti, hogy szent László király korától kezdve hegedősök, síposok, lantosok, regősök járták be az országot, az urak udvaraiban ellátják őket. Ezek éneket mondanak a győztes és vesztett csaták hőseiről, regéket a nemzet múltjából.... Névnapokon, lakodalmakban, halotti torokon vándor madárként megjelennek, dalolnak: “Száll a madár ágról- ágra, száll az ének szájról-szájra.” Az írás-mesterség elterjedése óta Mátyástól kezdve már nemcsak “szájról-szájra száll az ének”, de kézből-kézbe vándorol a hősök tetteit dicsőítő éposz, rege, vers. A kétségbeesés félelmét oszlatják a dalok, reménységet ébresztenek, kitartásra késztetik a csüggedőket. Az első könyvnyomda felállítása után a fegyveres idegen hatalom bebörtönözhette a költőket, az írókat, hírlapírókat a verseikért, regéikért, cikkeikért, de a kinyomatott verset, könyvet, cikket nem vethette tömlöcbe. A betű ereje fékezhetetlenül vitte a biztató hírt, lelkesített, gúnyolt, ostorozott s elolthatatlanul táplálta a magyar nemzet lelkében az egyenlőségnek, a szabadságnak, a földi ember számára életet jelentő léleknek a tűzét. Ezeknek az ó-hazai költőknek, íróknak, hírlapíróknak táborából egyenként immár egy félszázad óta jöttek-jöttek az amerikai magyarság sorai közzé neves és névtelen költők, írók és hírlapírók s beleépítették az amerikai magyarság intézményeibe, a bevándorlóból amerikai magyarrá lett népünk leikébe lelkűk minden szépségét. Az amerikai magyarság kettő száznál is több templomának a felépítésében, az öt országos jellegű testvérsegítő egyesület megszervezésében, megnövelésében, a betegsegélyzők, klubok, sport egyesületek, dalkörök megalapításában és fennmaradásában az amerikai magyarság költőinek, íróinak, hírlapíróinak felbecsülhetetlen érdemök, részük van. Magyar kobzosok, lantosok, regősök, énekmondók voltak a pogány magyarok korában is. Magyar költők, írók, hírlapírók vannak ma is az ó-hazában is, de “száraz ágon hallgató ajakkal”. Amerikai magyar költők, írók, hírlapírók lelkének tüze lobog és világít a jelen sötétségében az ó-hazaiak számára innen az uj hazából. A magyar szív dalának, a magyar lélek szavának még a tenger sem határ már. Az amerikai magyar költők, írók, hírlapírók sok-sok formában küldik napról-napra a sötétségbe juttatott lelkek számára az ó-hazába azt a régi üzenetet: “Megvirrad még valaha, nem lesz mindég éjszaka.”
