Fraternity-Testvériség, 1951 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1951-12-01 / 12. szám

e

TESTVÉRISÉG

— Akármelyik eldugott, apró magyar faluban százszor boldogabb volnék, mint itt.

Annak a régi, egyszerű magyar életnek volt szerelmese, amely azokban a távoli kis magyar falvakban folydogált valamikor, amelynek központja a templom, az egyszerű papi lak, a kert, a méhes, szórakozása a csendes elbeszélgetés kollégákkal, jegyzővel, tanitóval, munkája a pré- dikálás, a lelkipásztori gond, öröme a családi élet meghittsége, a gyerekek növekedése, szomorúsága a halottak kikisérése, végcélja a csendes temetőben való megpihenés és visszatérés az Istenhez. Ennél többet, vagy ettől különböző sorsot nem akart, nem kért.

Sok képességgel volt megáldva. Éles eszének egyházi életünk ott vette különösen hasznát, ahol a szavak, kifejezések megválogatása fontos volt, ahol félre nem érthető módon az elevenére kellett tapintani egyes kényesebb problémáknak. A régebbi időkben, amikor a hivatalos átiratok sokasága jött és ment úgy a magyarországi, mint az amerikai közegyházak felé, Dr. Melegh nagyon értékes szolgálatokat tett azok megszövegezésénél. Kiváló jogász lett volna belőle, azok közt is inkább biró, mert a jogi disztinkciók meglátásához talán senkisem értett úgy közöttünk, mint ő. Mint régi papi család sarjadéka, más nem

is lehetett, mint magyar. Bár angolul természetesen megtanult és olvasott, olvasmányai mégis a letűnt magyar világ irodalmából kerültek ki. Talán Jókait senkisem olvasta annyit Amerikában, mint ő. Ha utazott, mindig Jókai-kötetet vitt magával. Mintha számára a magyar irodalom megállóit volna Jókaival. Az újabb magyar irodalom lelkülete idegen volt az ő számára, ami érthető, mert ő maga is, egész lelki beállítottságával, Jókai korának a gyermeke volt és maradt haláláig.

Lelkiismeretes, hűséges lelkipásztor volt, gyengéd férj és igen jó apa. Hogy a betegség végzett vele, abban nagy része lehetett élete legnagyobb fájdalmának: egyetlen, szép reményekre jogosító fia, mint fiatal tiszt, életét vesztette a második világháborúban. Ezt a csapást, bár sohasem beszélt róla családján kívül, sohasem tudta kiheverni. Barátai próbáltak osztozni néma fájdalmában és amennyire lehetett, igyekeztek felderíteni visszavonultságának csendes napjait.

A hajdani debreceni diák, a magyar föld és nép örök szerelmese, most már az egyik washingtoni temetőben pihen. Akik szerették, ott fognak néha egy-egy szál virágot helyezni porai fölé.

Vasváry Ödön

A NEMES HARCOT MEGHARCOLTA

(NT. MELEGH GYULA EMLÉKÉRE.)

Irta: Szabóné Lévay Margit

Melegh Gyula azon kevesek közé tartozott, akiket első látásra meg lehet ismerni és megszeretni. Egyetlen találkozás elég volt arra, hogy lelkületét, barátai iránti érzületét megismerjük. Nyitott könyv volt az egyénisége, amelyből zavartalanul olvashatott mindaz, akinek megadatott ez a Felülről kapott adottság.

Teremtőjétől kellemesre húrolt halk hangjából melegen áradt barátságának önzetlen szere- tete. Míg hallgattad kedélyes avagy oktató beszélgetését, nem csak szórakoztál, de tanultál és megpihentél is társaságában.

Nekünk is jutott egypár ezekből a kellemes baráti elbeszélgetésekből. Olyan barát volt ő, akinek, mikor jólment sorod talán eszébe se jutottál, de ha a megpróbáltatás mérlegén küzdöttél, ha szenvedtél, azonnal melletted volt. Mi ilyennek ismertük.

Harminckettőben, mikor először sújtott ránk az emberi gonoszság, váratlanul keresett fel new yorki lakásunkon és reménységgel töltötte meg elcsüggedt szivünket. Ő, aki akkor már nem egy harcot vívott meg az ármánykodók ellen, csüggedetlen erőre bátorított. Édesanyám mindig hálás volt e látogatásáért, mert őszinte baráti szeretetével visszavarázsolta otthonunkba a régi kedves légkört.

Nevében viselte egyéniségének főjellemvonását: meleg volt barátságában, modorában, komoly és vidám megnyilatkozásaiban és bölcs ítéleteiben. Jóindulatú barátságát nem vonta meg tőlünk soha. Ha öröm ért, mint pld. a sárospataki főiskolától kapott kitüntetés, ő volt az első, aki gratulált, személyesen ha közel volt hozzánk, levélben, ha messze voltunk tőle. Mikor lelkipásztor-társa a halál árnyékában szenvedett, az első volt aki felkereste és felgyógyulással biztatta és reménységre buzdította. A maga sokat szenvedésén keresztül átérezte barátai szenvedését is.

Nekünk csak szép és kedves emlékeink vannak Melegh Gyulától. Amiket tettekkel bizonyított. Lehet, a világ nem tudja. De tudja Isten.

Nagyon nehéz volt halálhírét elhinni. És nehéz volt az ut, mely ravatalához vitt. Fájt a mosolygó barát helyett a halál hidegségében megdermedt arcát látni viszont. Fájt, hogy örökálomra lezárt szemeibe többé nem nézhettünk s hogy öröknémaságra csukott ajkai nem nyílnak többé kedves halk beszédre. Mindez nagyon fájt és mégis megvigasztalódva néztük őt. Mert a mozdulatlan arcban a megnyugvás, a megbékü- lés pihent. Megnyugvás Isten akaratán és meg- békülés az emberekkel: a sok bánatot, keserűséget és csalódást okozott emberekkel. Lelkének ez a két nemes vonása volt a fegyvere, mellyel nemes harcát megharcolta. E két Istentől kapott