Fraternity-Testvériség, 1951 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1951-12-01 / 12. szám

e TESTVÉRISÉG — Akármelyik eldugott, apró magyar falu­ban százszor boldogabb volnék, mint itt. Annak a régi, egyszerű magyar életnek volt szerelmese, amely azokban a távoli kis magyar falvakban folydogált valamikor, amelynek köz­pontja a templom, az egyszerű papi lak, a kert, a méhes, szórakozása a csendes elbeszélgetés kollégákkal, jegyzővel, tanitóval, munkája a pré- dikálás, a lelkipásztori gond, öröme a családi élet meghittsége, a gyerekek növekedése, szomorú­sága a halottak kikisérése, végcélja a csendes temetőben való megpihenés és visszatérés az Istenhez. Ennél többet, vagy ettől különböző sorsot nem akart, nem kért. Sok képességgel volt megáldva. Éles eszének egyházi életünk ott vette különösen hasznát, ahol a szavak, kifejezések megválogatása fontos volt, ahol félre nem érthető módon az elevenére kellett tapintani egyes kényesebb problémáknak. A régebbi időkben, amikor a hivatalos átiratok sokasága jött és ment úgy a magyarországi, mint az amerikai közegyházak felé, Dr. Melegh na­gyon értékes szolgálatokat tett azok megszöve­gezésénél. Kiváló jogász lett volna belőle, azok közt is inkább biró, mert a jogi disztinkciók meg­látásához talán senkisem értett úgy közöttünk, mint ő. ­Mint régi papi család sarjadéka, más nem is lehetett, mint magyar. Bár angolul természe­tesen megtanult és olvasott, olvasmányai mégis a letűnt magyar világ irodalmából kerültek ki. Talán Jókait senkisem olvasta annyit Ameriká­ban, mint ő. Ha utazott, mindig Jókai-kötetet vitt magával. Mintha számára a magyar iroda­lom megállóit volna Jókaival. Az újabb magyar irodalom lelkülete idegen volt az ő számára, ami érthető, mert ő maga is, egész lelki beállí­tottságával, Jókai korának a gyermeke volt és maradt haláláig. Lelkiismeretes, hűséges lelkipásztor volt, gyengéd férj és igen jó apa. Hogy a betegség végzett vele, abban nagy része lehetett élete legnagyobb fájdalmának: egyetlen, szép remé­nyekre jogosító fia, mint fiatal tiszt, életét vesz­tette a második világháborúban. Ezt a csapást, bár sohasem beszélt róla családján kívül, soha­sem tudta kiheverni. Barátai próbáltak osztozni néma fájdalmában és amennyire lehetett, igye­keztek felderíteni visszavonultságának csendes napjait. A hajdani debreceni diák, a magyar föld és nép örök szerelmese, most már az egyik wash­ingtoni temetőben pihen. Akik szerették, ott fognak néha egy-egy szál virágot helyezni porai fölé. Vasváry Ödön A NEMES HARCOT MEGHARCOLTA (NT. MELEGH GYULA EMLÉKÉRE.) Irta: Szabóné Lévay Margit Melegh Gyula azon kevesek közé tartozott, akiket első látásra meg lehet ismerni és megsze­retni. Egyetlen találkozás elég volt arra, hogy lelkületét, barátai iránti érzületét megismerjük. Nyitott könyv volt az egyénisége, amelyből za­vartalanul olvashatott mindaz, akinek megada­tott ez a Felülről kapott adottság. Teremtőjétől kellemesre húrolt halk hangjá­ból melegen áradt barátságának önzetlen szere- tete. Míg hallgattad kedélyes avagy oktató be­szélgetését, nem csak szórakoztál, de tanultál és megpihentél is társaságában. Nekünk is jutott egypár ezekből a kellemes baráti elbeszélgetésekből. Olyan barát volt ő, akinek, mikor jólment sorod talán eszébe se ju­tottál, de ha a megpróbáltatás mérlegén küz­döttél, ha szenvedtél, azonnal melletted volt. Mi ilyennek ismertük. Harminckettőben, mikor először sújtott ránk az emberi gonoszság, váratlanul keresett fel new yorki lakásunkon és reménységgel töltötte meg elcsüggedt szivünket. Ő, aki akkor már nem egy harcot vívott meg az ármánykodók ellen, csüggedetlen erőre bátorított. Édesanyám min­dig hálás volt e látogatásáért, mert őszinte ba­ráti szeretetével visszavarázsolta otthonunkba a régi kedves légkört. Nevében viselte egyéniségének főjellemvo­nását: meleg volt barátságában, modorában, ko­moly és vidám megnyilatkozásaiban és bölcs ítéleteiben. Jóindulatú barátságát nem vonta meg tőlünk soha. Ha öröm ért, mint pld. a sárospa­taki főiskolától kapott kitüntetés, ő volt az első, aki gratulált, személyesen ha közel volt hozzánk, levélben, ha messze voltunk tőle. Mikor lelki­pásztor-társa a halál árnyékában szenvedett, az első volt aki felkereste és felgyógyulással biz­tatta és reménységre buzdította. A maga sokat szenvedésén keresztül átérezte barátai szenve­dését is. Nekünk csak szép és kedves emlékeink van­nak Melegh Gyulától. Amiket tettekkel bizonyí­tott. Lehet, a világ nem tudja. De tudja Isten. Nagyon nehéz volt halálhírét elhinni. És ne­héz volt az ut, mely ravatalához vitt. Fájt a mosolygó barát helyett a halál hidegségében meg­dermedt arcát látni viszont. Fájt, hogy örök­álomra lezárt szemeibe többé nem nézhettünk s hogy öröknémaságra csukott ajkai nem nyílnak többé kedves halk beszédre. Mindez nagyon fájt és mégis megvigasztalódva néztük őt. Mert a mozdulatlan arcban a megnyugvás, a megbékü- lés pihent. Megnyugvás Isten akaratán és meg- békülés az emberekkel: a sok bánatot, keserű­séget és csalódást okozott emberekkel. Lelkének ez a két nemes vonása volt a fegyvere, mellyel nemes harcát megharcolta. E két Istentől kapott

Next

/
Thumbnails
Contents